Az ÁSZ többek között költségvetési csalás miatt tett feljelentést, de az ügyészség szerint a "cselekmény nem bűncselekmény".
Hiába jelentett fel az Állami Számvevőszék a 2014-es országgyűlési választás után egy sor kamupártot, mert eltapsolták a 200-300 milliós költségvetési támogatásukat, az ügyészség az elmúlt hónapokban csendben leállította a már előrehaladott nyomozásokat – írja a 24.hu.
A lap úgy tudja, az ügyészség annak ellenére szüntette meg az elmúlt hetekben minden hírverés nélkül a 2014-es parlamenti választás úgynevezett kamupártjaival szemben folytatott NAV-nyomozásokat, hogy az ÁSZ két éve költségvetési csalás, valamint a számviteli és az áfatörvény megsértése miatt tett feljelentést összesen kilenc szervezet ellen.
A számvevőszék azután fordult a hatóságokhoz, hogy a parlamenti pártok mellett megvizsgálták a mandátumot nem szerző, a választást alig pár száz vagy ezer támogató vokssal záró pártok gazdálkodását, tehát azt, hogy hogyan használták fel a kampányra fordított állami támogatást. A pártok – néhány kivételével – sem a választás előtt, sem utána nem hallatták a hangjukat, kizárólag a 2014-es kampányra aktivizálták magukat, akkor azonban a hirtelen beszervezett jelöltek segítségével országos listát állítottak, és összesen 3,5 milliárd forint költségvetési támogatásra szereztek jogosultságot, amit 3 millió forint híján el is költöttek.
Az ÁSZ vizsgálata megállapította, hogy a tizennégy, mandátumhoz nem jutott, de a pártlista után költségvetési támogatásban részesült párt közül kilenc sértette meg a számviteli törvény és az áfatörvény előírásait, ezért a számvevők eljárást kezdeményeztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál. Ebbe a körbe tartozott az Együtt 2014 Párt, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség, a Magyarországi Cigánypárt, a Seres Mária Szövetségesei, az Új Dimenzió Párt, az Új Magyarország Párt, a Zöldek Pártja, a Haza Nem Eladó Mozgalom és az Összefogás Párt.
Az Együtt 2014 Párt, az Új Dimenzió Párt és az Új Magyarország Párt esetében a költségvetési csalás gyanúja is felvetődött, további pártok esetében pedig a közreműködési kötelezettség megsértése miatt küldtek értesítést az illetékes ügyészséghez. Volt olyan párt, amely egyáltalán nem is részletezte a költéseit az elszámolásában, csak "anyagi kiadások" címszó alatt könyvelték el a teljes összeget, egy másik szervezet 65 millió forintot írt be üzemanyagköltségre, egy harmadik 40 milliót egy félperces videóra.
A 2014-es parlamenti választáson két fideszes egyéni mandátumot, Kunhalmi Ágnessel szemben Kucsák László, és a szintén MSZP-s Móricz Eszterrel szemben László Tamás biztosan a kamupártoknak köszönhette a győzelmét, a kamupártokon múlt, hogy a legszorosabb választókerületeket is megnyerte a kormányoldal.
Az ügyészség a 24.hu információja szerint azzal zárta le a NAV egyik, szinte teljesen felgöngyölített nyomozását, hogy a „cselekmény nem bűncselekmény”. A lezáró határozat ennek ellenére, úgy tudjuk, oldalakon át sorolja a támogatás elszámolásában tetten ért visszaéleseket. Panaszra azonban a feljelentést tevő Állami Számvevőszéknek sem volt lehetősége.
Az ÁSZ azt közölte a lappal, hogy pártfinanszírozási ügyekben nincs hatósági jogkörük, az ellenőrzési megállapításokkal összefüggésben nem nyomozhatnak, és közvetlen büntetéseket sem szabhatnak ki, csupán kezdeményezhetik a jogkövetkezmények érvényesítésére vonatkozó eljárást.