Itthon hvg.hu 2017. május. 04. 11:12

Nem lesz Csontváry Múzeum az új Nemzeti Galéria helyén a Városligetben

Legalábbis erre lehet következtetni a Városliget Zrt. válaszából.

Kisebb zűrzavart okozott, hogy Lázár János lazán felvetette a Kormányinfón, valósuljon meg a Csontváry Múzeum a festő tervei szerint a budapesti Városligetben a lebontott Petőfi Csarnok helyén – ahol a korábbi tervek szerint az Új Nemzeti Galéria épülne.

Próbáltunk utánajárni a kérdésnek, főleg az után, hogy szerdán a kormányülés foglakozott a Városligettel, amely, mint Orbán Viktor Győrben elmondta, már egyre nagyobb nyűg a kormányfőnek. Hogy milyen kormánydöntés született, egyelőre nem ismert, és mivel a csütörtöki Kormányinfó elmarad, onnan nem leszünk okosabbak. A kormány egyelőre nem válaszolt az ezt firtató kérdésünkre, de a beruházó Városliget Zrt. igen.

A cég azt írja, hogy az 1866/2015. (XII. 2.) kormányhatározatban felsorolt "elemek megvalósításán dolgozik", és ezen "elemek" között az Új Nemzeti Galéria szerepel – tehát nincs szó változásról. Legalábbis a Városliget Zrt. tudomása szerint.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.