Több ezren vonultak végig hétfő este a Szabadság térről a Hősök terére a Momentum felhívására. A tüntetés azért hirdették meg, hogy a növekvő orosz befolyás ellen szólaljanak fel, illetve az Európához tartozást követeljék. A Hősök terén a Momentum vezetői mondtak beszéltek. Fekete-Győr András elnök itt jelentette be, hogy elindulnak a 2018-as választáson, október 15-én pedig bemutatják programjukat. A tüntetők közül mintegy kétszázan ezután az Oktogonra vonult, és ismét letelepedtek a sínekre.
Most érkezett
Ha kronológikus sorrendben szeretné követni az eseményeket, a Sorrend megfordítása gombbal megteheti.
- A Momentum azokat hívta tüntetni, "akik úgy érzik, hogy mi, magyarok Európához tartozunk. Európához, és nem Moszkvához";
- 8700-an ígérték a Facebookon, hogy jelen lesznek, további 12 ezren pedig "érdeklődtek". Végül több ezren gyűltek össze;
- A Hősök terén tartott beszédében Momentum elnöke bejelentette, hogy októberben bemutatják programjukat, amellyel elindulnak a jövő évi választáson;
- Budapest mellett öt európai nagyvárosban, Londonban, Párizsban, Brüsszelben, Stockholmban és Koppenhágában hirdettek tüntetést;
Talán korábban "javították meg" ezt a kormányzati plakátot a Keleti pályaudvarnál, talán Fekete-Győr András Momentum-elnök mai felhívásának hatására matricázták át. Ki tudhatja?
Az autósok azért megtalálják a módját annak, hogy átcsusszanjanak az Oktogonon: a szervizúton és a kereszteződést megkerülve is halad a forgalom. A tüntetőket körbekerítették, ők csak a villamossíneket blokkolják.
Hétfőhöz képest az ünnepnap miatt gyér a forgalom, így nem okoz túl nagy fennakadást az Oktogonfoglalás.
Ami most zajlik, az már spontán tüntetés, a rendőrség ugyanis azt írja:
a Hősök terére bejelentett demonstráció szervezői 20 óra 43 perckor befejezettnek nyilvánították az eseményt.
A tüntetés résztvevői közül azonban több csoport az Andrássy úton elindult az Oktogon irányába, és ott akadályozzák a forgalmat. A rendőrség jelenleg zárja az Oktogont, valamint az Andrássy utat az Oktogon és a Hősök tere között.
Nem jár a 4-es és a 6-os villamos az Oktogon M és Blaha Lujza tér M között demonstráció miatt. A kimaradt szakaszon pótlóbuszok sem közlekednek, közölte néhány perce a Budapesti Közlekedési Központ.
Nem sokkal korábban viszont örömhíreket is közzétettek:
Újra menetrend szerint közlekedik a 75-ös trolibusz, illetve a 20E, a 30-as, a 30A és a 230-as busz. A 105-ös autóbusz viszont továbbra sem érinti Bajcsy-Zsilinszky út M és a Hősök tere M közötti megállókat.
Néhány száz tüntető megérkezett az Oktogonhoz, és ahogy az az elmúlt hetekben már szokássá vált, letáboroztak a kereszteződés közepén. Alakul egy tisztességes Oktogon-foglalás, a hangszórókat már felállították, zene már van – tapasztalja tudósítónk.
Egy rendőrautó útját állja a körúti forgalomnak, az Oktogonon sátrazók felől technó szól, a tüntetők "Bajszos szart" kiabálnak.