Itthon hvg.hu 2017. április. 30. 13:24

Fenyegető leveleket kapott az Orbánt az EP-ben lehazaárulózó MSZP-s

Ujhelyi István azt írta, fizikai erőszakot is ígértek neki a levelekben, de továbbra is tartja, hogy Orbánék kormányon hazaárulást követnek el.

Fenyegető üzeneteket kapott Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő, miután az Európai Parlamentben "igazi hazaárulásnak" nevezte azt, amit Orbán Viktor Magyarországgal tett az elmúlt években. 

Ujhelyi azt írta: "a sok ezer támogató üzenet mellett megszámlálhatatlan mennyiségű gyűlölködő kommentárt, verbális erőszakot használó és fizikai erőszakot ígérő fenyegetést kaptam. Kijelentésemet továbbra is vállalom. Állítom, hogy Orbán Viktor a nemzet érdekei ellen cselekszik, amikor sötét orosz paktumok mentén eltávolítja hazánkat az európai közösségtől. Ez bizony hazaárulás."

Ujhelyi hozzáteszi, Orbán Viktor nem egyenlő Magyarországgal, az Orbán-kormány nem egyenlő a nemzettel, a Fidesz pedig nem egyenlő a magyarsággal, és felidézi, hhogy tizennégy éve az akkor ellenzékben lévő Fidesz vezetőjeként Orbán az akkori magyar kormányt elítélő határozatot fogadtatott el a Kereszténydemokrata Internacionálé lisszaboni ülésén, tizenegy éve pedig Strasbourg-ban a néppárti politikusok előtt arról beszélt, hogy az általa hazugnak titulált baloldali kormánytól meg kell tagadni "az uniós segítségnyújtást", vagyis meg kell vonni a forrásokat.

"Legyen világos: nem az követ el hazaárulást, aki rámutat a kormány bűneire, hanem az, aki kormányon elköveti azokat. Orbánék hét éves uralkodása pedig bőven megalapozta, hogy tetteiket ekképpen nevezzük" - írja a szocialista politikus.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.