Bács-Kiskunban több mint 25 ezer fogyasztónál nincs már áram, a helyreállításon folyamatosan dolgoznak. A miskolci vasútvonalon utazók is nagyon rosszul jártak.
A rendkívüli időjárás miatt az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság operatív törzset működtet. Mukics Dániel helyettes szóvivő szerint éjfél óta országszerte körülbelül 120 riasztást kaptak a tűzoltók. Főként balesetek, kidőlt fák, leszakadt faágak és villamosvezetékek miatt kérték a segítségüket.
A legtöbb riasztás Bács-Kiskun, Csongrád, Nógrád és Pest megyében, valamint a fővárosban futott be hozzájuk.
Bács-Kiskun megyében már 31 településen van áramszünet, ez több mint 25 ezer fogyasztót érint. Az áramszolgáltató folyamatosan dolgozik a helyreállításon.
Ha valaki leszakadt elektromos vezetéket vagy sérült közműhálózatot lát, ne közelítse meg, hanem hívja a 112-es segélyhívó számot – hívták fel a figyelmet.
Az Időkép térképe szerint 13 óra előtt a keleti és a középső országrészben inkább eső, Észak-Dunántúlon hó, délen havas eső hullott. A Mátrában van, ahol majdnem 30 centiméteres már a hóréteg.
Az erős szél miatt továbbra is első- és másodfokú riasztás érvényes a Dunántúl több járására.
Javult is, meg nem is a vasúti helyzet
A miskolci vasútvonalon Gödöllő és Aszód között fák dőltek a sínekre, továbbra is jelentős késésekre kell számítani. Ugyanezen a vonalon korábban Gödöllő és Isaszeg között leszakadt a felsővezeték. A gödöllői állomáson nincs áram a felsővezetékben. A vonatok Isaszegnél és Aszódnál, illetve Gödöllőnél várakoznak, az utasoknak jelentős késésekkel kell számolniuk. Ha hosszabb ideig elhúzódik a helyreállítás, pótlóbuszokat állítanak forgalomba.
A Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon Abony és Szolnok között már mindkét vágányon közlekednek a vonatok. Ott korábban egy műszaki hibás tehervonat miatt csak az egyik vágányt használhatták a szerelvények.
A Soltvadkert-Pirtó-Kiskunhalas szakaszon újraindult a vonatközlekedés, miután eltávolították a sínekre és a vezetékre esett faágakat. Nem kell már pótlóbuszokkal utazni, a menetrend folyamatosan helyreáll a Budapest-Kelebia vonalon – írták.