2017. április. 11. 07:38 MTI Utolsó frissítés: 2017. április. 11. 09:50 Itthon

Halálra vertek valakit Makón: egy ember még szökésben van

Elfogta a rendőrség annak az ötfős társaságnak négy tagját, akik vasárnap hajnalban bántalmaztak egy férfit Makón – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság. A sértett néhány órával később a kórházban meghalt.

A megalapozott gyanú szerint vasárnap hajnali egy óra körül alakult ki szóváltás a társaság és a férfi között egy makói szórakozóhely előtt.

A vita tettlegességig fajult, a dulakodás során a csoport egyik tagja ököllel olyan erővel ütötte fejen vitapartnerét, hogy a sértett eszméletét vesztette. A mentőszolgálat kórházba vitte a férfit, aki néhány óra múlva belehalt sérüléseibe.

A társaság négy tagját a rendőrök előállították, és gyanúsítottként kihallgatták. Ellenük csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A gyanúsítottak beismerték a bűncselekmény elkövetését. Ötödik társukat, halált okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt keresi a rendőrség.

Hirdetés