Itthon hvg.hu 2017. április. 03. 18:20

Kovács Zoltánnak ma a CEU-n lenne programja, de nincs ott

A kormányszóvivő mint volt CEU-diák vett volna részt a hétfő esti kerekasztal-beszélgetésen.

Kerekasztal-beszélgetés kezdődött 18.15-kor a CEU Nádor utcai épületében az Administratégia című könyv megjelenésének alkalmából.

A hetekkel ezelőtt leszervezett program szerint a beszélgetés egyik résztvevője Kovács Zoltán, a CEU-n MA és PhD képesítést szerző kormányszóvivő lett volna. A Magyar Nemzet információi szerit Kovács tanulmányait 23 millió forinttal támogatta Soros György.

A 444 azt írja, az egyetem – amely Kovács főnöke, Orbán Viktor szerint súlyos jogsértések közepette működik – meghívását a szóvivő elfogadta, neve egészen hétfő reggelig szerepelt is a programban.

Végül mégis lemondta a szereplést, a hvg.hu úgy tudja, helyettesítéséről vasárnap gondoskodtak a beszélgetés szervezői.

A kormány nemrég eszmélt rá, hogy rendezni kell a CEU státuszát, kedden sürgősségi eljárásban készülnek elfogadni az erről szóló törvénymódosítást. Kovács Zoltán dolga volt pénteken, hogy visszaszóljon az egyetem sorsa miatt aggodalmát kifejező amerikai külügyminisztériumnak.

Hirdetés
Címkék