A látszat néha csal – erre figyelmeztet a népnyelv. Ennél nagyobb probléma, ha a NAV jelzi minden csatornán, hogy az általa a nevünkben összeállított adóbevallásban lehetnek problémák. Ahogy egy olvasónk megtapasztalta, az igazi gondok akkor kezdődnek, amikor az adózó bankja rossz adatokat ad tovább a hivatalnak.
Kevesen örültek annyira neki, hogy idéntől a NAV készíti el az emberek adóbevallás-tervezetét, mint olvasónk. Szilvia, bár alapból gyűlöli a könyvelősdit, de a munkaadói, banki és egyéb igazolások alapján mégis évről évre mindig maga küzdött meg az utálatosnak tartott bevallással. Nagy várakozással nyitotta meg tehát március közepén az Ügyfélkapu felületén a NAV által előkészített dokumentumot, abban a reményben, hogy – mivel egyetlen hivatalos jövedelme az államkincstár által utalt gyes volt – az átnézésen túl nem is lesz más teendője vele.
Mindjárt első blikkre le kellett azonban lombozódnia, a tervezet ugyanis már a nulladik oldalon az arcába vágta, hogy hatvanötezer forintnyi adót kell befizetnie. Rövid lapozgatás után kiderült, hogy egy 650 ezer forintos, tartós befektetésből származó jövedelem alapján számolta ki a kötelezettséget a hivatal. A gond csak az, hogy Szilviának nem volt 2016-ban ilyen jövedelme. Olyannyira nem, hogy év elején a bankjától, az ERSTE-től kapott adóigazolásban is egyértelműen nulla forint szerepelt.
A NAV személyes ügyfélszolgálatán – látva a nullás igazolást – végül elnézést kértek tőle és közölték: törölje ki a bevallás adott soraiból az ezek szerint téves összeget és természetesen ne fizesse be.
Ja, és örüljön, mert volt olyan ügyfél, akinél 900 milliós kötelezettséget írt elő a tervezet a valós 9 milliós helyett
– magyarázta az ügyintéző. Az ügyfélszolgálat munkatársa szerint naponta legalább ketten-hárman reklamálnak csak nála, amiért a bankjuk a NAV felé teljesítendő kötelező adatszolgáltatáskor „elírt egy-két nullát”, vagy más okból téves adatokat jelentett le.
Az ERSTE elszúrta, nem is kicsit
Olvasónk panasza nyomán megkerestük a NAV sajtóosztályát, hogy valóban ennyire gyakori panaszról van-e szó. Az adóhivatal válasza szerint azonban „a NAV-nak nincs tudomása olyan rendszerszintű, generálisan jelentkező hibajelenségről, amely a banki kontroll adatszolgáltatásokhoz kötődne. A jelzett esetben egyedi, speciális problémáról lehet szó”. Majd hozzátették azt is, hogy a banki kontroll adatszolgáltatások adattartalmát a NAV hivatalból nem bírálja, és nem is bírálhatja felül.
A TBSZ adózása |
Az ötéves konstrukciójú megtakarítás hozama után három év leteltével 16 százalék helyett 10 százalék adót kell fizetni, öt év után pedig kamatmentessé válik a nyereség. A számlán felgyűlt összeget ugyanakkor öt év után sem kötelező felvenni, hanem újabb ötéves ciklusra újra lehet indítani a gyűjtést. |
A történetnek ezzel vége is lenne, ha nem hívta volna fel időközben olvasónkat az ERSTE bank, hogy elnézést kérjen az ügyintéző: kiderítették ugyanis, hogy általános, összességében több ezer ügyfelüket érintő problémáról van szó. A hiba minden olyan ügyfélnél előfordult, akinek 2016 végén tartós befektetési számlája (TBSZ) járt le.
A gond abból eredt, hogy bár a TBSZ-ek hivatalosan minden december 31-én járnak le, mivel az utolsó banki munkanap tavaly december 30-ára esett, a pénzintézet ekkor könyvelte le az az évi teljesítéseket. A bank informatikai rendszere viszont a hiányzó egy nap miatt idő előtti felbontásnak tekintette az összes – amúgy rendesen végigketyegett – befektetést, és így kamatmentesség helyett az összes ügyfélnek tízszázalékos adókötelezettsége keletkezett, és erről – mivel kötelező – el is küldte a megfelelő adatszolgáltatást a NAV-nak.
A technikai-informatikai eredetű problémát az ERSTE két héten belül orvosolta a saját rendszerében és az adóhivatalnak is elküldte a javított adatokat. A NAV azonban – hiába volt időközben még két hónapja a bevallás-tervezetek elkészítésére – ezek szerint nem vette figyelembe a javításokat.
Az ERSTE-nél azt nem tudták megmondani, hogy a bankok tartós befektetéseivel ugyanez történt-e, de mivel az utolsó banki munkanap értelemszerűen mindenhol december 30-a volt, gyaníthatóan igen, vagyis a csak az Ersténél többezres érintetti kör összességében több tízezres is lehet.
Bár 3,8 millió adózóból tízezer tévedés a NAV-nál ezek szerint még nem rendszerszintű probléma, azért érdemes alaposan leellenőrizni, mielőtt leokézza az ember a tervezetet. Ahogy erre egyébként – igaz, más okból – alapvetően az adóhivatal is figyelmeztetett.
A NAV segít ellenőrizni, hogy jól dolgozott-e |
A személyijövedelemadó-bevallás adóhatóság által elkészített tervezetének ellenőrzését kéri az ügyfelektől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), hogy a dokumentumok hiánytalanok legyenek a május 22-i leadási határidőre – adta hírül az MTI. Az adóhatóság március 22-i közleménye szerint sok ügyfélnél történhetett változás év közben, esetleg a számításba vehető kedvezmények nem kerültek bele a NAV által elkészített tervezetbe, így azokat az adózóknak kell utólag kiegészíteniük. A bevallástervezeteket papíralapon, az adóhatóság ügyfélszolgálatain és – ügyfélkapu-regisztrációval – az interneten is lehet ellenőrizni. Emellett a NAV rendkívüli fórumain és kihelyezett fogadóóráin személyesen is érdeklődhetnek az adózók, a NAV honlapján és a videómegosztó oldalakon pedig tájékoztató videók segítenek a bevallások ellenőrzésében és kiegészítésében. Hangsúlyozták, hogy a leadás májusi határidejét az 1+1 százalékos felajánlásokkal sem kell megvárni, mert azok az új internetes felületen keresztül szintén benyújthatók, a felület kereső rendszere a kedvezményezett szervezetek beazonosítását is segíti – ismertette a NAV. (MTI) |