Itthon MTI 2017. március. 30. 21:41

Kovács Zoltán: a kormány nem akarja elüldözni a CEU-t

A kormány egy egyetemet sem akar elüldözni, így a Közép Európai Egyetemet (CEU) sem - közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő a köztévében.

Csupán egy 28 intézményre vonatkozó vizsgálatról van szó, vagyis ha a törvényes működésre vonatkozó feltételeket a többiekhez hasonlóan biztosítani tudja a CEU, akkor az elüldözésre vonatkozó vád a hisztériakeltés része - fogalmazott Kovács Zoltán.

A kormányszóvivő szerint a CEU vezetői olyan jogszabály visszavonását követelik, ami még nem is került a parlament elé.

Arról is beszélt, hogy egyes civil szervezetek, például a Magyar Helsinki Bizottság jogvédelemnek álcázott politikai nyomásgyakorlást folytatnak. Erre jó példa szerinte az általuk képviselt két bangladesi esete, akikkel kapcsolatban a strasbourgi emberjogi bíróság elmarasztalta Magyarországot két férfi menedékkérelmének elutasítása miatt. 

Vagyis a Magyar Helsinki Bizottság politikai legitimáció nélkül alapvetően befolyásolni kívánja a politikai döntéshozatalt, ugyanis a "hajmeresztő" ítélet elvitatja egy szuverén országtól, hogy kit enged be a területére - mondta.

Közölte, komoly politikai és igazságszolgáltatási nyomás nehezedik Magyarországra, hogy változtassa meg a magatartását az illegális bevándorlás kérdésében. Sokakat bánt szerinte, hogy hatékony határvédelmi rendszert építettünk ki.

A kérdés az, hogy Európa miért nem akar a feltételeknek megfelelni, az Európai Néppárt pedig hatékony eszköz lehet arra, hogy ezen a területen is érdemi vita szóljon Európa jövőjéről - mondta Kovács Zoltán.

Hirdetés
hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 08. 13:14

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a covid magyar módra?

Magyarország az a hely, ahol az öt éve elkezdődött világjárvány a túlárazott és felesleges beszerzésekről, a kormányzati propagandáról, az oroszok és a kínaiak helyzetbe hozásáról, a parlamenti demokrácia szembeköpéséről és az információk eltitkolásáról szólt. No és persze a nyunyókáról.