2017. március. 29. 09:40 hvg.hu Utolsó frissítés: 2017. március. 29. 12:28 Itthon

Ombudsman: nem gondolt a fogyatékossággal élőkre a kormány egy rendeletben

Egy olyan doktorandusz fordult az ombudsmanhoz, aki már majdnem fokozatot szerzett, amikor a kormány rendeletben mondta ki, hogy milyen nyelvvizsgák kellenének ehhez, és ő ezt nem is tudta teljesíteni. Az ombudsman szerint felmenő rendszerben kellett volna bevezetni az új szabályokat.

Székely László ombudsman szerint a jogbiztonság követelményét sértette és az esélyegyenlőség elve szempontjából is aggályos volt az, hogy az egyetemi doktori képzésben kizárták a fogyatékossággal élők mentesítését a nyelvvizsga-kötelezettség alól, nem vették figyelembe, hogy a megszigorított nyelvi követelményeket felmenő rendszerben kellett volna bevezetni, és biztosítani kellett volna a megfelelő felkészülési időt. Székely László szerint indokolt lenne a szabályozás mielőbbi áttekintése és módosítása.

Az ombudsman egy konkrét ügyben mondott véleményt, egy doktori tanulmányokat folytató és születése óta fogyatékossággal élő panaszos a beadványában ugyanis a Pannon Egyetem eljárását sérelmezte – itt az Egyetem Doktori és Habilitációs Tanácsa ugyanis nem engedélyezte számára, hogy mentesüljön a második nyelvvizsga kötelezettsége alól, emellett az első nyelvvizsga esetében sem tekintettek el a C típusú nyelvvizsga követelményétől.

Az egyetem szerint a felsőoktatási törvény végrehajtásáról szóló kormányrendelet 2015. április 17-én hatályba lépett rendelkezése mindezt nem teszi lehetővé, a doktorandusznak ezért csak arra adtak lehetőséget, hogy kérje a doktorjelölti jogviszonyának megszüntetését, majd 3 éven belül ismételten jelentkezzen doktorjelöltnek, így elég ideje lesz a nyelvvizsga letételére és a dolgozat elkészítésére.

A biztos az ügy kapcsán megvizsgálta, hogy e nyelvi követelmények alól mentesíthető lett volna-e a panaszos. Kiderítette, hogy a fokozatszerzés eljárása már folyamatban volt, amikor hatályba lépett a mentesítés lehetőségét kizáró kormányrendelet-módosítás.

A mentességet kizáró rendelkezés hatályba lépése előtt a doktori iskolák eljárására nem volt külön szabályozás, ezért több felsőoktatási intézmény is megadta a doktori képzésben részt vevő, fogyatékossággal élő doktorandusznak, doktorjelöltnek a mentességet, vagyis nem kellett feltétlenül két nyelvvizsga nekik.

Az ombudsman ugyanakkor kiemelte: nem foglalhat állást egy szakképzettség megszerzése kapcsán a nyelvi követelmények szükségességéről, a magas szintű nyelvtudás pedig jogos elvárás azon szakterületeken, ahol alapkövetelmény a nemzetközi tudományos és publikációs tevékenység.

Székely László ombudsman megállapította, hogy kiszámíthatatlanná tette az érintettek felkészülését a doktori tanulmányok megkezdése után bevezetett jogszabályváltozás, amely nem biztosította a szabályozás érdemét érintő kellő felkészülési időt, és figyelmen kívül hagyta a szigorúbb nyelvi követelmények felmenő rendszer szerinti bevezetését.

A biztos szerint a jogi szabályozás hiányosságaira utalnak a konkrét ügyben is megmutatkozó értelmezési nehézségek. A jogi helyzet alkalmas volt arra, hogy sértse a jogbiztonság követelményét, és az érintett időszakban doktori képzésben részt vevő, fogyatékossággal élő doktoranduszok, doktorjelöltek tisztességes eljáráshoz való jogát. A panaszos esetében a fokozatszerzési eljárás megkezdése idején ugyanis a hatályos jogszabályok még lehetővé tették volna, hogy a doktorjelöltet a megfelelő szakértői vélemény birtokában mentesítse az intézmény a nyelvi követelmények alól.

Az ombudsman jelentése rögzíti, hogy a Pannon Egyetem több méltányos megoldás felkínálásával is megpróbálta orvosolni a helyzetet, ugyanakkor a mentességet kizáró szabályokkal kapcsolatos tájékoztatás sem a Doktori Szabályzatban, sem az Egyetem elektronikus felületein nem volt megtalálható, sem korábban, sem a vizsgálatkor. Az ombudsman hangsúlyozta, hogy az egyetemi képzésekben új vagy többletkötelezettséget megállapítani a belső szabályzatokban is csak a jogbiztonság követelményének betartásával, a felmenő rendszerű alkalmazásával lehet.

Az alapvető jogok biztosa, Székely László felkérte az emberi erőforrások miniszterét, hogy tekintse át a doktori képzésre irányadó szabályokat, tegyen lépéseket a fogyatékossággal élő doktoranduszok, doktorjelöltek helyzetének, a képzési követelmények alóli mentesítésük feltételeinek világos rendezésére. Az egyetem rektorától a biztos kérte, intézkedjen arról, hogy a hatályba lépett új jogszabályi rendelkezésekről az egyetem belső intézményi szabályzatában, elektronikus felületén naprakész tájékoztatást nyújtson.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.