Itthon hvg.hu 2017. március. 23. 14:52

Kaczyński-szobrot akar Budapestre a fővárosi Fidesz

A fővárosi Fidesz szerint Tarlós István is támogatja a szobor ötletét.

Budapesti szobor felállítását kezdeményezi a fővárosi Fidesz Lech Kaczyński emléke előtt tisztelegve a Fővárosi Közgyűlés következő ülésén – írják a párt csütörtök délután közleményében.

Azt nem tudni, hol lenne a szobor, ha a közgyűlés is rábólint a felállítására.

A párt indoklása szerint „immár 10 éve minden év március 23-án a nagy múltú lengyel-magyar barátság előtt tiszteleg a két nemzet. A történelem viharos évszázadaiban a két ország kapcsolata rendre szorosan összefonódott, legyen szó akár a középkor uralkodóházainak alakulásáról, akár a Báthoryak és Rákócziak politikájáról, akár az 1848-49-es szabadságharc hőseiről, vagy akár a világháborúk borzalmai elől menekülők kölcsönös megsegítéséről. Ez a közös sors pedig nem volt másként az ezredfordulót követően, így napjainkban sem”.

A sorstársi közös építkezés egyik kiemelkedő alakja volt a Lech Kaczyński lengyel köztársasági elnök, aki 2010-ben repülőgép-szerencsétlenségben vesztette életét. „Halála kimondhatatlan veszteséget jelentett az egész európai közösség számára” – tették hozzá.

Hirdetés