2017. március. 22. 10:10 hvg.hu Utolsó frissítés: 2017. március. 22. 10:46 Itthon

Állampolgársággal ügyeskedő szerbek ellen emeltek vádat Makón

Két szerb megpróbálta becsapni a makói okmányiroda ügyintézőjét, mehetnek a bíróságra.

A Makói Járási Ügyészség vádat emelt két szerb állampolgárral szemben, akik megtévesztették a hatóságot azért, hogy magyar állampolgárságot szerezzenek.

Tavaly november 29-én azért utaztak Makóra, hogy egyszerűsített honosítási eljárásban állampolgársági kérelmet nyújtsanak be az okmányirodába.

Egyikük azonban a helyszínen megijedt attól, hogy az állampolgárság megszerzésének egyik kötelező feltételét, a magyar nyelv ismeretét nem tudja megfelelően igazolni az eljáró ügyintéző előtt, ezért megkérte a másik vádlottat, hogy helyette járjon el. A társa először ellenkezett, de addig győzködték, amíg végül belement: a másik ember papírjait benyújtotta a fényképekkel együtt.

Az ügyintéző megnézte a fényképeket, és látta, hogy a kérelmező valamint az előtte álló ember nem ugyanaz, ezért szóltak a rendőröknek, akik mindkét szerbet előállították.

Az ügyészség közokirat-hamisítás kísérletével vádolja őket, a Makói Járásbíróság dönt majd az ügyükben – közölték szerdán.

Hirdetés
hvg360 Dobszay jános, Gergely Márton, Riba István 2025. május. 10. 07:00

A Tisza elleni háború sokadik fázisa: a Fidesz-propaganda golyói nem fogtak Magyar Péteren, jön a jogi nehéztüzérség

Töméntelen pénzt költött már a propaganda Magyar Péter-ellenes kampányokra – látható eredmény nélkül. A korábban más politikusokkal szemben végigvitt lejáratási technikák ezúttal nem működnek, ezzel azonban még korántsem ürült ki Orbán Viktor eszköztára, kérdés, hogy meddig kész elmenni. Közben a Tisza visszalő: most éppen azt teregette ki, hogy a békepártiságát évek óta sulykoló Fidesz már 2023-ban „átállt a háború felé vezető út nulladik fázisára.”