Itthon hvg.hu 2017. március. 20. 12:02

Tiltott kapcsolat miatt adhatta vissza a reverendát egy fiatal pap Baranyában

Azonnali hatállyal felfüggesztett a papi szolgálat alól a Pécsi Egyházmegye megyéspüspöke egy papot, aki súlyos erkölcsi okokra hivatkozva saját maga kérte az elbocsátását – derül ki a püspök közleményéből. Azt nem árulta el, pontosan mi történt. A Szabad Pécs nevű Facebook-oldal állítása szerint a plébánosnak egy gimnazista fiúval volt viszonya.

Már nem tagja a Pécsi Egyházmegye papságának az a fiatal szolgáló pap, aki tiltott kapcsolat miatt adhatta vissza a reverendát – írják a Szabad Pécs nevű Facebook-oldalon, saját értesüléseikre hivatkozva. A plébános állítólag hamvazószerdán kereste meg a pécsi megyéspüspököt, és a papi hivatással össze nem egyeztethető kapcsolatot vallott be, egy Pécsen tanuló gimnazista fiúval volt viszonya.

Szintén ezen a Facebook-oldalon állítják, hogy a plébános ismert és fiatal pap volt Baranyában, egy kisvárosban szolgált, rajongtak érte hívei, különösen a fiatalok, több újságcikk is foglalkozott vele.

A Pécsi Egyházmegye oldalán március 19-i keltezéssel tették közzé az ügyben Udvardy György megyéspüspök közleményét. A szövegben szerepel az érintett pap neve, bár hangsúlyozzák, hogy tiszteletben akarják tartani egyebek mellett a személyiségi jogokat.

Az érintett pap „súlyos erkölcsi okokra hivatkozva a papi szolgálatból való elbocsátását kérte évekkel ezelőtt történt események kapcsán, amelyek felvetik a fiatalkorú veszélyeztetésének alapos gyanúját” – fogalmaz a megyéspüspök, aki szerint a bejelentést előzetesen kivizsgálta, és a plébánost „minden papi működés gyakorlásától” azonnali hatállyal felfüggesztette. „Bejelentésével kapcsolatosan minden szükséges egyházi és világi hivatalos lépés megtörtént” – tette hozzá.

A püspök közölte azt is: nincs tudomása arról, hogy más személy érintett lenne az ügyben. Az előzetes vizsgálat nem tárt fel erre utaló adatot, és sem az elbocsátás kérése előtt, sem utána nem érkezett hozzá ilyen értelmű bejelentés.

Az ügyben tájékoztatást kaptak azon intézmények vezetői, nevelőtestületei és azok az iskolai osztályok, ahol a pap tanított.

A megyéspüspök együttérzéséről és támogatásáról biztosított mindenkit, „akit egyházi személy részéről súlyos sérelem ér”. Jelezte, hogy további tájékoztatást a kivizsgálás és az ügy végleges lezárása után tud adni.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.