Itthon MTI 2017. március. 20. 12:05

Hazafias neveléssel robbantanak idén az Erzsébet-táborok

Három év alatt 26 milliárd forintot fordít a kormány a zánkai és a fonyódligeti táborokra, a jövőben kétszer annyi rászoruló gyerek nyaralhat ott. A nevelésükre a kormány még jobban odafigyel: a sportolás fontosságát, a hazafiasságot és a hagyományőrzést tanítják majd nekik.

A felújítások és korszerűsítések, a tervezett fejlesztések eredményeként kétszer annyi gyerek üdülhet majd a zánkai és fonyódligeti Erzsébet-táborban, mint korábban – közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1-en hétfő reggel.

Az Erzsébet-táborok fejlesztése keretében három év alatt 26 milliárd forintot fordítanak a zánkai és fonyódligeti táborokra.

Az Erzsébet-táborok célja, hogy olyan gyerekek is eljussanak a Balatonhoz, akiknek erre nem lenne lehetőségük. A szülőknek is nagy segítség, hogy a nyáron egy hétre jelképes összegért megoldott a gyermek felügyelete – mondta Rétvári.

A jövőben a gyerekek nevelésére – többek között a sportolás fontosságát, a hazafias nevelést, a hagyományőrzést előtérbe helyezve – még nagyobb hangsúlyt fektetnek.

Céljuk, hogy a nyári táborokkal az év közbeni tanórákat is kiegészítsék, például idegen nyelvi, közlekedéssel kapcsolatos, természettudományi ismeretekkel is gazdagodjanak a táborokban a gyerekek – mondta az államtitkár.

 

Hirdetés
Gazdaság Tiszai Balázs 2024. december. 04. 17:30

Dél-Korea elmúlt 24 órája: amikor annyira utál mindenki, hogy csak az önpuccs tűnik megoldásnak, de még az se sikerül

Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.