Itthon hvg.hu 2017. március. 19. 13:24

Durván leromlik tinikorra a gyerekek fittsége

A legújabb fittségi felmérés szerint a tízéves gyerekek 70-80 százalékának még megfelelő az állóképessége, viszont a tizennyolc éveseknek már csak 30 százaléka mondható fittnek - mondta az InfoRádióban a Magyar Diáksport Szövetség elnöke.

Balogh Gábor elmondta, több eredménynek is változásra kell sarkallnia azokat, akik az iskolákban különböző mozgásos programokkal segítenek a gyerekeknek. „Az állóképességi tesztben a gyerekeknek csak a 60 százaléka van egészségzónában.

Tízéves korban az állóképesség még 70-80 százalékban megfelelő, tizennyolc éves korukra azonban már csak 30 százalékuk fitt, tehát nagyon a durva romlás.”

A Magyar Diáksport Szövetség elnöke ugyanakkor hozzátette, pozitívum is látható. „Az elmúlt két mérés eredményeit összehasonlítva, akár a mindennapos testnevelés hatására is, van némi, pár százalékpontnyi javulás. Az iskolai mozgásprogramok tehát nagyon fontosak.”

Balogh Gábor jelezte, a BMI-t, a testtömegindexet tekintve még mindig az látszik, nagyon sok a túlsúlyos, elhízott gyermek, és ez növeli a különböző szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázatát.

A NETFIT felmérés 2800 iskola 650 ezer tanulójának fittségi paramétereit tartalmazza.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.