Itthon MTI 2017. március. 18. 12:59

A DK is beáll a római-parti népszavazás mögé

A párt szerint az lenne a helyes, ha a főváros III. kerületében élők dönthetnének arról, milyen nyomvonalon épüljön fel a mobilgát – közölte Gy. Németh Erzsébet egyik elnökségi tag.

A politikus emlékeztetett, hogy lehetőségként közvetlenül a Duna-parton húzódó, illetve a Nánási út-Királyok útja nyomvonal merült fel. Az "elérhető" szakmai érvek szerint műszakilag mindkét nyomvonalon megvalósítható a védmű, így a két alternatíva közül – a Demokratikus Koalíció szerint – az ott élőknek kell dönteniük.

Gy. Németh azt is bejelentette, hogy pártja tevékenyen részt kíván venni a helyi népszavazáshoz szükséges aláírások gyűjtésében.

Ahogy korábban megírtuk, a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelme kapcsán az óbudai önkormányzat képviselő-testületének hat, ellenzéki tagja helyi népszavazást kezdeményezett. Az önkormányzat közlemény szerint a helyi népszavazásra javasolt kérdés úgy szól:

Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros III. kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testülete oly módon alkossa meg a kerület településképi rendeletét és építési szabályozását, hogy a Csillaghegyi-öblözet védelme kapcsán a Duna főmedre mentén csak a Nánási út és a Királyok útja nyomvonala mentén legyen építhető elsőrendű árvízvédelmi védmű?"

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.