Itthon nyüzsi 2017. március. 14. 11:10

Nem fogja kitalálni, kire vonatkoznak a viselkedési szabályok a parlamentben!

Ezt is tisztáztuk: Havasi Bertalan megírta nekünk, miért tűnt úgy, mintha Orbán Viktort zavarta volna, hogy kérdezni mertek tőle. Zavarta, de nem azért.

A miniszterelnök márpedig nem iszkol a kérdések elől, és ennek a tisztázására levelet írt a hvg.hu-nak Havasi Bertalan. "Az igazság ugyanis az, hogy szabályszerűen nem is készülhetett volna semmilyen tévéinterjú a miniszterelnökkel az adott helyen, ugyanis az Országház kupolacsarnokában nem engedélyezett a forgatás" – írja a kormányfői sajtóiroda vezetője.

Orbán Viktor tehát nem a kérdés elől iszkol, hanem a sajtó elől, amely nem tartja be a szabályokat. Nyilván oktatási célból. Havasi azt írja, a helyszínen felhívta a stáb figyelmét a fegyelmezetlenségre, ahogy ezt az Országgyűlés Sajtóirodájának munkatársai is megtették. Végezetül Havasi mindenkit biztosít arról, hogy ő személyesen igyekszik majd őrizni a rendet:

Természetesen a jövőben is ügyelni fogok arra, hogy a parlamenti viselkedési szabályokat a sajtó munkatársai is maradéktalanul betartsák.

Vagyis kérdezni továbbra is ott lehet, ahol nem jár a miniszterelnök. Az más kérdés, hogy a parlamenti viselkedési szabályok kinek mit engednek. Orbán Viktornak például a plenáris ülésen a nyílt színi buzizást is engedik.

Hirdetés
hvg360 Németh András 2025. január. 12. 15:30

Minden irányba hajlítható, testmeleg plüssállat, ami eltűri, hogy szereted – hogyan lett a kutyából négylábú gyerek?

Egyre több az olyan kutyatulajdonos, aki úgy érzi, számára mindenkinél fontosabb négylábú barátja. A háziállatok, közülük is elsősorban a kutyák szerepe néhány évtized alatt gyökeresen megváltozott, a tudósok szerint eljött a háziasítás új hulláma. Mit mond el a magyar kutyákról és gazdáikról az ELTE etológiai tanszék felmérése, és milyen típusú kutyák kerülhetnek többségbe néhány évtizeden belül?