Itthon hvg.hu 2017. március. 04. 13:28

Csepelen számolt fel bordélyházat a rendőrség

Három lányt kényszerítettek prostitúcióra egy csepeli házban, a bordélyt üzemeltető pár ellen nyomozás indult.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya kerítés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a 38 éves U. Zoltán és élettársa, a 29 éves B. Tímea ellen. A pár 2017. január és március 2-a között három lányt – köztük egy fiatalkorút – foglalkoztatott a lakásban. A pár hirdetéseket adott fel a lányok nevében, fogadták az érdeklődők hívásait, valamint beszereztek minden szexuális szolgáltatáshoz használatos eszközt, mindezért cserébe a megszerzett pénz felét elvették.

A csepeli rendőrök 2017. március 2-án elfogták U. Zoltánt és B. Tímeát, akiket a Budapest XXI. kerületi Rendőrkapitányságra előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. Jelenleg szabadlábon védekeznek -írj a police.hu.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.