Windisch Judit
Szerzőnk Windisch Judit

Nem gondolkodik saját kérdésről a paksi bővítés kapcsán a Momentum Mozgalom. Kérdésünkre a párttá alakuló szervezet sajtósa elmondta: kivárják, hogyan dönt az LMP kérdéseiről a választási bizottság, és ők nem atomenergia-ellenesek, bár az orosz befolyásszerzést visszautasítják.

Egyelőre korai megmondani, visszaadja-e a kölcsönt a Momentum, és segít-e az LMP népszavazási kezdeményezéséhez aláírásokat gyűjteni. Véleményüket akkor alakítják ki, ha a Nemzeti Választási Biztosság már döntött az öt Paks körül keringő kérdésről.

A Momentum jogászai mindenesetre csütörtökön maguk is értelmezték a kérdéseket. Végül arra jutottak, az NVB eddig sem jogilag értékelte a kérdéseket, hanem az alapján, hogy politikailag mennyire érinti a Fideszt. Szerintük nem csak a választási bizottság, de a Kúria érvelésein is elég komolyan látszódott a politikai befolyás, például a menekültes népszavazásnál, így nem számolnak azzal, hogy átengedik a kérdést. "De szeretnénk, ha a Kúria objektíven, a jogszabályok alapján döntene majd" – hangsúlyozzák.

Azt a mozgalom sajtósa hozzáteszi: a Momentum maga nem atomenergia-ellenes, bár növelnék a megújuló energiaforrások arányát, és a paksi bővítést sem helyeslik.

Paks2-t azért ellenezzük, mert az egy befolyásszerzési kísérlet Oroszország részéről, az egész üzlet pedig átláthatatlan.

Saját kérdéssel ugyanakkor a Momentum nem készül. A szervezetben úgy gondolják: "a népszavazás jó eszköz ügyeket megoldani, de korántsem az egyetlen lehetőség".

Orbánnak egy nagy álma maradt, lássuk, azt is legyilkolja-e egy népszavazás?

Mivel egy népszavazás közben a szavazófülkékben sem áll mellettünk szakértő, hogy segítsen, megpróbáltuk lelkiismeretes mezei polgárként átgondolni, tudnánk-e dönteni az LMP csütörtökön, a paksi bővítésről leadott öt népszavazási kérdéséről.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. május. 10. 20:00

XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?

Prevost bíboros a XIV. Leó nevet választotta, ezzel pedig egyben utalást is tett arra, hogy mely elődeinek szellemében kívánja kormányozni a katolikus egyházat. A Leó pápák története meglehetősen vegyes, volt köztük nagy egyházreformer pápa, mások a szociális érzékenységükkel tüntettek, de olyan is akadt, aki végérvényes szakadást idézett elő a keresztény közösségben. Volt, aki a hívek harcos védelmével írta be magát a pápaság történetébe, akadt, aki korát meghaladó nézeteket vallott, de olyan is, aki évszázadokkal pörgette volna vissza az idő kerekét, ha teheti, mások pedig ügyesen játszották a hatalmasok játékát egy olyan korban, amikor az egyház feje nem csak spirituális vezető, de világi hatalommal rendelkező uralkodó is volt.