Itthon hvg.hu 2017. február. 27. 08:55

Ezer fűkaszát loptak el egy csepeli telepről

A tettesek hetekig figyelték a telephelyet, terepszemlét tartottak, majd három teherautóval, több nap alatt fosztották ki a raktárat.

Több mint ezer fűkaszát loptak el a fővárosban egy XXI. kerületi telephelyről, 25 millió forint értékben. Két embert őrizetbe vettek, bűntársaikat még keresik – közölte a rendőrség hétfő reggel.

Egy budapesti cég könyvelője február 16-án tett feljelentést, hogy a vállalat XXI. kerületi telephelyéről elloptak körülbelül 1200 fűkaszát a hozzá tartozó külső motorral.

A nyomozás során egy vecsési és egy budapesti férfiről kiderült, hogy hetekig figyelték a telephelyet, terepszemlét is tartottak. A rendőrség adatai szerint még ismeretlen társaikkal együtt két bérelt és egy lopott teherautóval több nap alatt lopták el a cég telephelyéről a raktárkészletet.

A két 37 éves férfit szombaton fogták el, majd őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki őket. Közben a nyomozók egy vecsési telephelyen megtalálták a fűkaszákat, és generátorokat, aggregátorokat, láncfűrészeket is lefoglaltak.

A BRFK XXI. kerületi kapitánysága lopás miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.