Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt nyomoz a rendőrség.
Egy férfi és egy nő még január 1-jén, röviddel 12 óra után felszállt a Szigetszentmiklós és Csepel között közlekedő buszra a XXI. kerületben az Erdősor utcai buszmegállóban felszállt, de a járművezető kérése ellenére nem mutatták be érvényes jegyüket, bérletüket.
A sofőr közölte, hogy addig nem indul el, amíg nem igazolják, hogy jogosultak az utazásra. A pár férfi tagja ezen felháborodott, odalépett a buszvezetőjéhez, megütötte, majd mindketten leszálltak a járműről.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható férfit és nőt felismeri, tartózkodási helyükről vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja az alábbi számok valamelyikét: 06-70-198-8531, 06-80-555-111, 107, 112.