Törvényben akarja megerősíteni a kormány a "jogi határzárat", hogy kiszűrjék az illegális bevándorlókat, illetve megakadályozzák a menedékkérelmekkel kapcsolatos visszaéléseket. Az újdonságok között szerepel például az, hogy már az egész ország területéről vissza lehetne kísérni a tranzitzónába az illegális bevándorlókat, nemcsak a nyolc kilométeres határsávon belül.
Benyújtotta a kormány a parlamentnek kedden a határőrizeti területen lefolytatott eljárás szigorításával kapcsolatos törvények módosításáról szóló javaslatot.
Az Országgyűlés honlapján olvasható javaslat módosítaná a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról, a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról, a menedékjogról, az államhatárról, valamint a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló törvényt.
A javaslat célja a határt illegálisan átlépő bevándorlók őrizetbe vétele és visszakísérése a határra, valamint a schengeni országhatárok megvédése. Ha elfogadják a törvényjavaslatot, "senki sem léphet jogosulatlanul Magyarország és az Európai Unió területére" – olvasható az általános indoklásban.
A kormány úgy döntött: megerősíti a jogi határzárat azért, hogy megakadályozza az elutasított menedékkérők, illetve azok szabad mozgását, akiknek ügyében még nem született végleges döntés. A törvényjavaslat megteremti annak lehetőségét, hogy az említettek "lényegében őrizetben legyenek", az eljárás lefolytatásának időtartamára kötelező tartózkodási helyet jelöl ki nekik a hatóság. Az illegális bevándorlóknak a jövőben a határon kijelölt tranzitzónában kellene megvárniuk menedékkérelmük jogerős elbírálását.
A javaslatban speciális szabályok rendelkeznek a menedékjog iránti kérelem benyújtásának lehetőségéről, a befogadási körülményekről, valamint az eljárási szabályokról azért, hogy az országba illegálisan érkező külföldi ne tudjon az ország területére belépni.
Az ország területén elfogott illegálisan tartózkodókat a határkerítés kapuján keresztül a rendőrség kikíséri, így a külföldiek a tranzitzónában elvileg ellenőrzött körülmények között nyújthatnák be kérelmüket. A tranzitzónából a menedékkérő szabadon visszamehet abba az országba, ahonnan Magyarország területére lépett.
Az illegális bevándorlót a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet idején nemcsak a határtól számított 8 kilométeres sávon belül, hanem az ország egész területéről vissza lehetne kísérni a tranzitzónába: ez biztosítaná, hogy minden kérelmet a határon lefolytatott eljárásban bíráljanak el – derül ki a javaslatból.
Újdonság lenne még, hogy a befogadóállomáson tartózkodó menedékkérő a területet csak a hatóság engedélyével hagyhatja el. Ha ezt nem tartja be, szabálysértést követ el, és elzárással sújtható.