A jegesvödrös után a kétfarkú kutyás kihívásnak sem tudott ellenállni a politikai élet rég nem látott szereplője. Falus Ferenc 2024-es kamuújságot osztogatott, és az olimpiás aláírásgyűjtésbe is beszállt.
Ma jelent meg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) 2024-es kamuhírekkel teli lapja, a Napi Idők 2024. Az "újságban" a többi között arról lehet olvasni, hogy Csepel elsüllyedt az olimpiai létesítmények súlya alatt, az ellenzék által megrendelt ufótámadások nehezítik a játékok lebonyolítását, vagy hogy jól sikerültek az úszóversenyek a 3-as metró alagútjában.
A lap layoutja nagyon hasonlít a kormányhű Magyar Időkére, amelynek vezetősége közölte, hogy emiatt jogi lépéseket tesz az MKKP ellen.
A Deák Ferenc téren, az osztogatás helyszínén elcsíptük Kovács Gergelyt, az MKKP elnökét, aki azt mondta: egyáltalán nem tartanak a pertől, sőt, a szervezet részben a bírságokból él.
Videónkból az is kiderül, hogy Falus Ferenc korábbi országos tiszti főorvos, aki 2014-ben az Együtt–PM közös főpolgármester-jelöltje volt, ugyancsak támogatja a Momentum Mozgalom népszavazási kezdeményezését, s egymaga másfélszáz aláírást gyűjtött össze az elmúlt három hétben.