Kiadtak egy ál-Magyar Hírlapot is, ott is perrel fenyegették meg őket, ám abból nem lett semmi.
2015. októberében hekkelte meg a Magyar Hírlapot a Magyar Kétfarkú Kutyapárt, olyan hírekkel teli újságot adtak ki, mint hogy leállítják Paks 2. építését, feloszlik az MSZP, és Vajna Tímea elválik Andy Vajnától, Bayer Zsolt pedig publicisztikában kért bocsánatot mindenkitől, akit megbántott, köztük Gyurcsány Ferenctől is.
A Magyar Hírlapot kiadó cég kiakadt, jogellenesnek tartották, hogy a párt a lap arculatával megegyező álújságot adott ki tízezer példányszámban. Úgy látták, ez a jóhiszemű olvasóknak is kárt okoz, ezért megteszik a szükséges jogi lépéseket.
Most, hogy a Kutyapárt a Magyar Időkre hasonlító újságot ad ki hétfőn – mire a lap szintén a szükséges jogi lépések megtételével fenyegetőzik –, megkérdeztük Kovács Gergely pártelnököt, a Magyar Hírlap végül beperelte-e őket.
Azt mondta, ez vagy megrekedt a fenyegetőzés szintjén, vagy nagyon lassan halad az ügy, mert hozzájuk nem jutott el semmi. De "végül mi sem jelentettük fel őket".
Olimpiai címlap 2024-ből: stadion a Rákóczi úton, Csepel meg elsüllyedt
Újabb poénnal örvendeztette meg a Facebook népét a Kétfarkú Kutya Párt: elkészítették egy képzeletbeli, a kormánypárti Magyar Időkre hajazó lap olimpia alatti számának címlapját.