Itthon MTI 2017. február. 07. 07:37

Demszky elmegy a metrójelentést vizsgáló bizottság ülésére

Demszky Gábor volt szabad demokrata főpolgármester várhatóan elmegy a 4-es metró körüli korrupciógyanút vizsgáló parlamenti bizottság ülésére, mert nincs takargatnivalója – nyilatkozta a politikus ügyvédje a Magyar Nemzetnek.

Magyar György hangsúlyozta, hogy Demszky jogi felelőssége föl sem vetődött az ügyben. A 4-es metró beruházásának szerződéseit nem az önkormányzat, hanem a cégek kötötték. Meg kell különböztetni a politikai felelősséget a polgári jogitól és a büntetőjogitól, mert aki az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentéséből büntetőjogi következtetést von le, jogsértést követ el – jelentette ki.

Horváth Csaba fővárosi szocialista képviselő, volt főpolgármester-helyettes – akit szintén meghallgatna a Fidesz-frakció az Országgyűlés gazdasági bizottságában – azt mondta a lapnak, hogy ha kap meghívót, elmegy az ülésre. Szerinte azonban érdekesebb, kiket nem hívnak meg, és miért. Megemlítette: az önkormányzatnál nem tartozott hatáskörébe a 4-es metró.

Gy. Németh Erzsébet, jelenleg a DK színeiben politizáló volt MSZP-s budapesti képviselő ugyanakkor azt közölte a lappal, hogy nem megy el az ülésre, mert a jelentés fel sem veti a felelősségét.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.