2012-ben még Hadházy Ákos készített hangfelvételt a szekszárdi Fidesz-frakció ülésén, eszerint Tiborcz cége kereste meg az önkormányzatot, hogy elkészíti nekik a szükséges tanulmányokat ahhoz, hogy a később kiírandó uniós pályázaton indulhassanak a közvilágítás korszerűsítésére. A pályázatot persze végül ugyanez a cég nyerte meg.
Egy hangfelvétel szerint a miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak korábbi cége már másfél évvel azelőtt feltűnt egy nagy értékű projektben, hogy az arról szóló pályázatot egyáltalán kiírták volna – írja a Direkt36 a 444.hu-n.
A hangfelvételt Hadházy Ákos, a szekszárdi Fidesz-frakció egykori tagja, azóta LMP-s politikus készítette még 2012 augusztusában a frakció ülésén. A napirenden szerepelt többek között az is, hogy a város rendeljen meg két tanulmányt a város közvilágításának korszerűsítéséhez. Hadházy azért készítette a hangfelvételt, mert az ülésen egy olyan telekügyletről is szó volt, amellyel szerinte rosszul járt a város, de mivel a LED-es üggyel kezdtek, ezért ezt is felvette.
A hangfelvétel készítése idején azonban még az az uniós pályázat sem jelent meg, amelyből Szekszárd később forráshoz jutott a közvilágítási projekt finanszírozására.
Az ülés elején Horváth István, Szekszárd akkori polgármestere elmondta a Fidesz-frakciónak, hogy egy cég azzal az ajánlattal kereste meg a városvezetést, hogy elkészítik Szekszárdnak azt a két tanulmányt, amelyekkel indulhatnak majd a hamarosan meghirdetendő közvilágítás-korszerűsítési uniós pályázaton. A cég ajánlatának az is része volt, hogy csak akkor kell kifizetniük a tanulmányok több mint 40 millió forintos árát, ha a város nyer az uniós pályázaton.
Az ajánlatot tevő cég neve nem hangzik el a felvételen, de az egyik vezetőjének a neve igen, a hangfelvétel szerint őt Mancz Ivette-nek hívják, Horváth pedig fel is hívja őt az ülés közben, de kimegy telefonálni. Mancz pedig akkor az Elios – illetve akkori nevén E-OS Zrt. – közvilágítási üzletágának vezetője volt. Ennek a cégnek az elődjét 2009 augusztusában Tiborcz István alapította egy társával együtt, majd 2010-ben beszállt többségi tulajdonosnak Simicska Lajos Közgép nevű cégének az egyik leányvállalata is. Simicska feltűnésekor Tiborcz István kiszállt a tulajdonosok közül, de igazgatótanácsi tag maradt a cégben, később pedig Tiborcz újra tulajdonos lett, és végleg csak 2015 tavaszán szállt ki a cégből, miután tele lett a sajtó az Elios által ellentmondásos körülmények között elnyert közbeszerzésekkel.
2012 augusztusában, amikor a szekszárdi felvétel készült, igazgatósági tagként volt formális szerepe a cégben, a beszélgetésben viszont az ő neve is felmerül, az egyik képviselő azt kérdezi:
Te Laci, és ez a Tiborcz István is ott dolgozik náluk?
A megvalósíthatósági tanulmány megrendeléséről a képviselők hosszan tanakodnak, hogy mi lesz, ha mégsem nyernek a pályázaton, valóban nem kell-e kifizetniük a tanulmány költségeit, Horváth István pedig azzal nyugtatja le a kedélyeket, hogy "ha majd szeptemberben valamikor megnyitják a pályázatot, beadjuk a pályázatot, meglesz a bírálat, akkor ez át fog menni a 2013-as évre", illetve hogy
nem az a cél, hogy ezzel jégre hozzanak minket.
A képviselők néhány perc tanakodás után végül úgy döntöttek, hogy "menjen", azaz vágjanak bele a pályázatba Mancz Ivette ajánlatának megfelelően. A frakcióülést követő önkormányzati ülésen határozatot is hoztak arról, hogy közbeszerzést írnak ki a két tanulmány elkészítésére, holott már megvolt, hogy ki készíti el ezeket.
Végül 700 milliós munka lett a dologból
Az állam 2012 decemberében hirdetett pályázatot közvilágítás-korszerűsítésre önkormányzatoknak, amelynek nagyobb részét európai uniós támogatásból finanszírozták, kisebb részét az önkormányzatoknak kellett kifizetniük. A pályázatra pontos tervekkel és költségvetéssel lehetett jelentkezni, ezért az önkormányzatoknak el kellett készíttetniük két tanulmányt, amelyek célja az lett volna, hogy a világítástechnikához nem értő önkormányzatok a gyártóktól és a kivitelezőktől független szakemberektől kapjanak segítséget az uniós pályázat és a beruházás előkészítéséhez. Az ezek alapján beadott pályázatokon meg kellett jelölni, hogy mennyi pénzt kérnek a beruházásra.
A pályázatokat az állam bírálta el, Szekszárdnak 2013. október 15-én ítéltek meg több mint 630 millió forint uniós támogatást, ezután pedig közbeszerzésen kellett volna megtalálni azt a céget, amely a legjobb feltételekkel cseréli le a lámpákat. Szekszárd 2014. március elején írta ki a közbeszerzést, amelyen végül egyedül a Tiborcz-féle Elios adott be érvényes ajánlatot, természetesen ők is nyerték meg a végül 700 milliós munkát.
Az érintettek nem emlékeznek semmire
A Direkt36 megkérdezte Mancz Ivette-et, hogy emlékszik-e a Szekszárdnak tett ajánlatra, de Mancz azt mondta, hogy nem, illetve hogy ő a Világítástechnikai Társaságnak is alelnöke, ezért lehet, hogy a társaság nevében kereste meg Szekszárdot egy szakmai ajánlattal. Ekkor azonban Mancz Ivette még nem volt a társaság alelnöke.
Tiborcz István 2012 augusztusában még nem volt Orbán Viktor veje, de a miniszterelnök akkori nyilatkozataiból az derül ki, hogy Tiborcz már akkor is együtt járt Orbán Ráhellel.
Horváth István, aki jelenleg a Fidesz parlamenti képviselője, azzal kommentálta az ügyet, hogy a titkokban készített hangfelvétel "alattomos, aljas dolog", ezért nem kíván reagálni rá, de hozzátette, hogy nem emlékszik a szóban forgó frakcióülésre, fogalma sincs, ki az a Mancz Ivette, a neve sem rémlik neki, az önkormányzatot folyamatosan sokan keresték meg különféle ajánlatokkal, sőt Tiborcz Istvánt sem ismerte akkoriban, és azóta sem találkozott vele, a város közvilágítás-korszerűsítésére viszont büszke, „jó lett, szeretik az emberek”.
A hangfelvételt vizsgálta a rendőrség is, amikor nyomozást folytattak az Elios által elnyert közbeszerzések ügyében. A nyomozást végül lezárták azzal, hogy nem történt bűncselekmény, de az erről szóló határozatban megemlítik, hogy a hangfelvételről megállapították, hogy az valóban Szekszárdon készült a már említett időben a közvilágítás korszerűsítési projektről való közgyűlési szavazást megelőzően.