Az olimpia ellen kampányoló Momentumnak és az akcióját támogató pártoknak több mint két hetük van még, hogy összeszedjék a népszavazás kiírásához szükséges 138 ezer hiteles aláírást.
Az aláírásgyűjtés kezdete óta (január 19.) most vasárnap estig 70 ezer aláírást gyűjtött össze a Momentum Mozgalom - árulta el a hvg.hu-nak Papp Gergő, a Momentum sajtóreferense. Ebben csak azok az aláírások vannak, amelyeket a MoMo gyűjtött, a pártoké (Együtt, Párbeszéd, LMP és Magyar Kétfarkú Kutyapárt) , illetve a “társadalmi” gyűjtésben (vagyis amit az emberek a pártok vagy a MoMo koordinálása nélkül, maguk szedtek össze) született szignók nincsenek.
A pártok közül eddig csak az LMP közölt pontos adatokat. Csütörtökön Ferenczi István, a párt országos elnökségének tagja megkeresésünkre elmondta, egy hét alatt összesen 10 ezer aláírást gyűjtöttek.
Ez alapján, a Momentum és LMP számat egybevetve,
az olimpiaellenes kampány jelenleg 80 ezer áírásnál tart.
Ehhez még hozzá jön az Együtt, a Párbeszéd és a Kutyapárt gyűjtése (plusz az előbb említett "társadalmi" gyűjtés), tehát a valós szám még ennél is több lehet.
A 2024-es budapeti olimpiáról szóló népszavazás kiírásához 138 ezer hiteles aláírásra van szükségük. Ehhez még 20 nap áll rendelkezésükre. Papp arról is beszélt, hogy 200 ezer aláírást akarnak összegyűjteni annak érdekében, hogy biztosan összejöjjön a szükséges szám.
A Momentum 25 budapesti helyszínen gyűjt, itt tudja megnézni, hogy pontosan hol. A LMP oldalán pedig azt lehet nyomon követni, hogy még hány napig tudnak aláírni az emberek.