2017. január. 23. 06:13 hvg.hu Utolsó frissítés: 2017. január. 23. 08:24 Itthon

Heten haltak meg a hétvégén a hazai utakon

Az elmúlt 72 órában a rendőrök 62 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A balesetek közül hét halálos kimenetelű volt, amelyek során heten vesztették életüket, 15 súlyos, 40 pedig könnyű sérüléssel végződött.  

A rendőrök 477 embert fogtak el, közülük 128 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 261 főt bűncselekmény elkövetése közben értek tetten. Emellett további 508 személyt állítottak elő, köztük 212 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, további 25-öt pedig ittas vezetés miatt.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?