Itthon hvg.hu 2017. január. 16. 13:31

Nem segített a budapesti gyermekorvos a rendelője előtt fekvő haldoklón?

Az orvos elismeri, amit az idős ember mentésénél segédkező szemtanú állít: tudta, hogy ott fekszik a földön egy férfi, de nem segített. Hozzátette: ez ügyben tiszta a lelkiismerete. Az idős ember életét a kiérkező mentők nem tudták megmenteni.

Azzal vádolnak egy fővárosi gyermekorvost, hogy nem nyújtott segítséget egy idős embernek, aki a rendelője előtt esett össze. Egy szemtanú férfi azt állítja, hiába szólt az orvosnak, az nem ment ki a rendelőből segíteni.

A szemtanú a Borsnak felidézte: családjával sétált egy december végi napon, amikor meglátták a budapesti rendelő előtt, a járdán fekvő embert: már eszméletlen volt, nem reagált, de még lélegzett. A szemtanú stabil oldalfekvésbe fordította, és hívta a mentőket, majd beszaladt a rendelőbe, hogy segítséget kérjen. Ott az asszisztens azt mondta neki, mivel már hívta a mentőket, nem tudnak segíteni. Majd beleütközött az ott dolgozó orvosba, aki állítólag arra hivatkozva tagadta meg a segítségnyújtást, hogy a földön fekvő részeg. A mentők nagyon gyorsan kiértek, és megkezdték az újraélesztést, a szemtanú férfi tartotta az infúziós tasakot. 45 percig tartott az újraélesztés, mindhiába.

A szemtanú írásban panaszolta be a fővárosi háziorvost a Magyar Orvosi Kamaránál. A kamara nem kommentálta a lap megkeresését. Az orvosi rendelőt fenntartó önkormányzatnál pedig azt mondták, addig nem illetékesek, míg az orvosi kamara nem hoz döntést.

A megvádolt orvos a lapnak elismerte, hogy észrevette a földön fekvő férfit, de ott és akkor nem tudott volna semmit sem tenni az életéért. Az ő feladata a beteg gyermekek ellátása, az intézményen kívül nincs felelőssége, éppen ezért tiszta a lelkiismerete az ügyben - mondta.

Hirdetés
hvg360 Martini Noémi 2025. május. 09. 16:38

Zarándokok, turisták, de még Orbán-fanok is voltak a Szent Péter téren – helyszíni riport Rómából

Ott voltunk, amikor felszállt a fehér füst, megkérdeztük az új pápáról az euforikus hangulatban lévő híveket, de még előtte, a várakozás óráiban megnéztük azt is, milyen volt a hangulat, mennyire voltak szigorúak a biztonsági intézkedések a Szent Péter téren, kik és miért álltak órákat egy kis kéményt kémlelve.