Itthon MTI 2017. január. 14. 08:49

Az MSZP elnöke is Botka Lászlót jelölné miniszterelnöknek

Molnár Gyula a Népszavának elmondta, ő is támogatja a szegedi polgármester miniszterelnök-jelölését. Elhatárolódott a Jobbikkal összefogástól is.

Választás 2018
Friss cikkek a témában

Botka László jelöltségének egyik előnye, hogy a párt óriási többsége tud és akar mögé felsorakozni - nyilatkozta Molnár Gyula, az MSZP elnöke a Népszava szombati számában.

"Én is úgy gondolom, ha az MSZP jelölhet, akkor egy jelöltje lehet, s az Botka László" - hangsúlyozta Molnár Gyula a szegedi szocialista polgármester miniszterelnök-jelöltségéről és az ellenzéki összefogásról szólva. Hozzátette: az MSZP nem jelölte Botka Lászlót, hanem ajánlatként megfogalmazta az általa képviselt politikát Magyarországnak és a partnereknek.

"Készen állunk arra, hogy abban a rendszerben, amelyet majd közösen kialakítunk, dőljön el, hogy ő vagy más lesz a miniszterelnök-jelölt. Arra fogjuk kérni jövő szerdán Lacit, hogy ebben a kérdésben ő is puhítsa álláspontját" - fogalmazott az MSZP vezetője.

"Nekünk egyetlen dologban van vitánk Botka Lacival: az ő és a mi érdekünk is, hogy több miniszterelnök-jelölt induljon az előválasztáson" - jegyezte meg az MSZP elnöke.

Molnár Gyula szerint innováció lehet a baloldalnak, ha fel tudnak mutatni egy újszerű jelöltválasztási folyamatot. "Én híve vagyok annak, hogy ahol valóban lehet több jó jelölt, ott legyen előválasztás" - tette hozzá.

Kérdésre válaszolva megjegyezte: a Jobbik nem az MSZP kárára erősödik, hiszen az ő ellenfele a Fidesz. A Jobbikkal nem lehet és nem szabad együttműködni. "Ebben a kérdésben sajnos egy fantommal kell harcolnunk hetek óta" - fűzte hozzá Molnár Gyula.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 30. 19:44

A nagy levélbombás rejtély, amely lázban tartotta Magyarországot

Az 1900-as évek elején óriási szenzáció volt a Mátyássy Zoltán ellen elkövetett gyilkossági kísérlet, és nemcsak azért, mert egy honvédszázados volt a célpontja, hanem azért is, mert a támadás mögötti indítékot mind az elkövető, mind az áldozat igyekezett eltitkolni. Ez olyan jól sikerült, hogy a mai napig csak elméleteink lehetnek az első magyarországi levélbombás merénylet valódi okáról.