Itthon hvg.hu 2017. január. 13. 15:08

Trócsányiék javítva beadják a most elkaszált törvényt

Az igazságügyi tárca szerint a korrigált törvény elfogadásával jövőre életbe léphet a jogszabály.

Az Igazságügyi Minisztérium üdvözli, hogy az Alkotmánybíróság a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény vizsgálata során megállapította, hogy szükség van a közigazgatási eljárásjog és perjog teljes megújítására, továbbá az önálló közigazgatási perrendtartási kódex megalkotása az európai jogfejlődés útja – írja közleményében a minisztérium, azt követően, hogy az Alkotmánybíróság pénteken elkaszálta a Trócsányi László miniszter által beadott törvényjavaslatot, amely szerint olyan új bíróságokat hoznának létre, amelyek határoznának minden, a politika számára kényes ügyhöz köthető állami intézmény döntésének jogszerűségéről, és a hatósági intézkedések elleni fellebbezések, a választási ügyek és a közérdekű adatokért indított perek is az új testület elé kerülnének.

Az Alkotmánybíróság azért kaszálta el a törvényjavaslatot, mert az Áder János köztársasági elnök által kifogásolt rendelkezések sértik a jogbiztonságot, a jogállamiság követelményét, ugyanis azokat nem egyszerű, hanem minősített, kétharmados többséggel kellett volna elfogadnia az Országgyűlésnek.

Teljes bukás: Alkotmányellenes a különbírságokról szóló törvény

A minisztérium azt írja, hogy kezdeményezni fogja az Alkotmánybíróság által a formai eljárási követelmények be nem tartása miatt kifogásolt rendelkezések korrigálását, hogy a közigazgatási perrendtartásról szóló törvényről az Országgyűlés még 2017 februárjában újra szavazhasson, és így Magyarország első, önálló közigazgatási perrendtartási kódexe 2018. január elsején hatályba léphessen.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.