Itthon hvg.hu 2017. január. 10. 18:52

Kende szerint izgalmas, hogy egy zsidót jelöltek köztársasági elnöknek

Kende Péter az ATV egyik műsorában zsidózta le Majtényi Lászlót.

Kende Péter jogász-közíró az ATV Csatt című műsorában beszélt arról, "borzasztó izgalmas társadalmi kísérlet" a volt adatvédelmi biztos, az Eötvös Károly Intézet vezetőjének jelölése a köztársasági elnöki posztra amiatt, hogy

"mennyien lesznek, akik hajlandók támogatni még azt is, hogy egy szemmel láthatóan zsidó származású embert jelöljenek egy ilyen posztra."

A zsidózást az mno.hu szúrta ki, az ide vonatkozó rész 23.44-től kezdődik.

A beszélgetés többi résztvevője kicsit hebegett ezután, Rónai Egon műsorvezető még figyelmeztette is Kendét, hogy most lezsidózta Majtényit, aki ezt soha nem állította magáról. Kende szerint miután ő maga is zsidó, ezzel nem követett el olyan nagy bűnt, bár azt hozzátette,

"halvány fogalmam sincs, hogy neki van-e zsidó identitása, noha évfolyamtársak voltunk, és annak idején még jóban voltunk, ez sose került szóba". A Majtényi jelölésében szerepet játszó Magyar György ügyvéd a műsorban finoman felszólította Kendét, hogy az előbbi gondolatmenetet vonja vissza, aki erre nem volt hajlandó, és szerinte nyugodtan lehet erről beszélgetni. Szerinte "ha egy átlag magyar ember, ha ránéz Majtényire, érez valami olyasmit, hogy ez zsidó".

Erre – ha minden igaz – Magyar György azt hajtogatta, "nem kell ez".

Kende Péter Majtényit amúgy egy "lenyűgözően értelmiségi palinak" tartja, aki hallatlanul művelt és csodálatosan ír.

 

Majtényi: A fal végül le fog dőlni, ebben van a jelölésem értelme

Nekem soha nem jelentett problémát vesztes csapatban játszani, ha a játék célja erkölcsileg megalapozott - mondja a hvg.hu-nak adott interjúban a köztársaságielnök-jelöltségre felkért Majtényi László. Az egykori ombudsman szerint az államfői tisztségnek még mindig erős az erkölcsi autoritása, és igenis vannak olyan eszközei, amelyet a NER nem viselhet el.

 

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.