Windisch Judit
Szerzőnk Windisch Judit

Évek óta nem volt ilyen hideg az országban, ám a hajléktalanszállók nincsenek tele. Vannak bárok, amelyek nappali melegedőként üzemelnek, sok helyen viszont "lerabolják" a jótékonyságból kirakott kabátokat. A körmendi menekültek a plébánián húzzák ki a mínuszokat, sátraik ugyanis a hóban állnak.

Az ország nagyobbik felén ismét rendkívül hideg éjszakára figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat, kedd hajnalban mínusz 13, mínusz 20 fok várható, azonban a Duna-Tisza közén és az Északi-középhegység nyugati völgyeiben -23, -25 fokra is számítani lehet. Az elmúlt napokban két hajléktalan ember fagyott halálra Zuglóban, a Kövér Lajos utcában találtak rájuk vasárnap délelőtt.

A Menhely Alapítvány igazgatója, Aknai Zoltán azt mondta, a Zuglóban elhunyt két embert a jelenlegi információi szerint az utcai szolgálat ismerte, azonban nem azon a helyen találkoztak velük korábban, ahol vasárnap délelőtt megtalálták a holttestüket. Arról ugyanis nem tudtak, hogy visszaköltöztek a kihalt telekre. Zuglóban elég sok hajléktalan él, Aknai úgy véli, most mindenkiről tudnak a szakemberek, őket naponta akár többször is meglátogatják.

A rendőrségtől kértünk, de egyelőre nem kaptunk friss adatokat arról, hányan fagytak meg a rendkívüli hidegben. Az ORFK közrendvédelmi főosztályvezetője vasárnap arról beszélt, "sajnos nem egyedi esetről van szó". A rendőröket egyébként minden megyében riasztották az extrém hideg miatt, jellemzően idős emberek kértek segítséget, például azért, mert nem tudták felaprítani a tűzifát. A rendőrök folyamatosan figyelik a hajléktalan vagy a magukról gondoskodni képtelen, idős emberek körülményeit – tette hozzá Lakatos Tibor.

Mónus Márton

A polgárőrök is megerősített járőrszolgálatot látnak el. Pogácsás Tibor, a BM önkormányzati államtitkára pénteken arról beszélt, az országos rendőrfőkapitány, valamint a belügyminiszter utasította a rendőröket, polgárőröket és polgármestereket, hogy különösen figyeljenek oda a településükön egyedül élő, rászoruló, idős emberekre. A Belügyminisztérium által biztosított tűzifaprogram keretében nagyjából 2300 önkormányzat jutott tüzelőanyaghoz, amit a rászorulók között osztanak szét, a kormány erre 3 milliárdot különített el. Ha valakinek az élete veszélyben van a fűtetlen lakásában, az önkormányzatoknak kell intézkedniük, valamint jelzőrendszert is működtetniük kell ebben az időszakban. A kormány ehhez biztosítja a forrásokat.

A falu-, illetve tanyagondnoki szolgálat is fontos feladatot lát el a kihűlések megelőzésében, erre, illetve az utcai szociális munka szolgálatra 540 milliót költ a kormány.

Az eltűnt személyek felkutatására és az utakon elakadt járművekben ülőkre is nagyon odafigyelnek. Felmérik a halaszthatatlan egészségügyi ellátásra váró emberek számát is, és amennyiben szükséges, segítik eljutásukat az egészségügyi ellátóhelyekre, valamint nyilvántartják a melegedőhelyeket is, amelyekből országszerte mintegy 3900 van.

Nincs telt ház

Még van szabad kapacitás a hajléktalanszállókon, jelenleg 90-92 százalékos ezeken a kihasználtság, bár az alapítvány szállói megteltek, miután lábadozókat is fenntartanak – mondja a Menhely Alapítvány igazgatója. Ennek ellenére nyílnak az új helyek is: Tarlós István főpolgármester hétfőn új éjjeli menedékhely nyitását rendelte el, a FÖRI V. kerület Akadémia utca 1. szám alatti székházának színháztermét nyitják meg hétfő este 6-tól, matracokat és alapvető élelmiszereket a Máltai Szeretetszolgálat és a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei biztosít.

Országszerte 11 100 hely áll a hajléktalanok rendelkezésére – mondta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, ez a számításaik szerint még a leghidegebb éjszakákon is elég. Az utcai szociális szolgálatokból 83 működik, de megerősítették a regionálisan működő diszpécserközpontokat, amelyek folyamatos ügyeletet működtetnek, figyelik a szállók, átmeneti melegedők kihasználtságát, segítik a kapacitások jobb kihasználtságát. A kormány évente 9 milliárd forintot szán a hajléktalanellátásra, a téli krízisidőszakban a megnövekedett feladatokra további csaknem 360 millióra pályázhatnak az ellátó szervezetek.

A Menhely Alapítvány igazgatója azt mondja, továbbra is nagyon nehéz rávenni az utcán élőket arra, hogy a rendkívüli hidegben keressenek menedéket. (Hogy ez mennyire így van, az péntek éjjel készített riportunkból is kiderült.) Még a zuglói tragédia sem motiváló, "az életösztön nem mindig kerekedik felül". Aknai Zoltán azt mondja, ilyen időben a hatóságok sem vegzálják az aluljárókban élő hajléktalanokat. "A hajléktalanszállás körülményeihez nehéz alkalmazkodni, sokan vannak egy szobában, van, aki az összegyűjtött, nagy mennyiségű holmiját félti" – magyarázza Aknai.

Az elmúlt napokban rekordszámú hívás fut be hozzájuk, naponta több mint 300 hívás érkezett a diszpécserekhez és 172 alkalommal riasztották a szolgálatot utcai esetekhez – mondja az igazgató. Az ilyen bejelentésekhez szociális munkást, életveszély esetén mentőt küldenek a helyszínre. Elsősorban az a cél, hogy elhelyezzék az ügyfeleket, de aki nem hajlandó elfogadni a segítséget, azt a túlélésben segítő eszközökkel, takaróval, meleg ruhával, teával vagy étellel látják el.

Ismét elmondta: aki olyan rejtőzködő hajléktalant ismer, akinél nem megoldott a fűtés, hívja a diszpécserszolgálatot, ugyanis életet menthet. Mínusz 10 fokban, védelem nélkül pár óra alatt is ki lehet hűlni végzetesen. (A hívható telefonszám: 06-1-338-4186.)

Maximumon az adakozókedv

A brutális hideg miatt kedd estig meghosszabbította az embermentő akcióját a Budapest Bike Maffia és az Age of Hope Alapítvány. Krízisautók járják a várost, szendvicset, teát, takarót osztanak az utcán vagy aluljárókban élőknek, de ételt a kevésbé preferált hajléktalanszállókra is visznek.

Éjszakánként kicsivel több mint 100 embert érnek el az utcán. A Budapest Bike Maffia kommunikációjáért felelős Havasi Zoltán azt mondja, sokakat próbáltak rávenni arra, menjenek hajléktalanszállóra – lista is volt a kezükben arról, ezek hol vannak –, azonban nem jártak túl nagy sikerrel. Egy tragikus esetről hallottak, egy hajléktalan férfi barátja meghalt a tűzben, amit melegedéshez gyújtottak.

Az adományok viszont özönlenek: egy nap alatt több mint 1500 ember ment segíteni, 2,5 tonna tartós élelmiszert, 2500 takarót kaptak. Havasi szerint "elképesztő az összefogás", ilyet a vörösiszap-katasztrófa idején, illetve a március közepi nagy havazáskor tapasztaltak utoljára. Azt mondja, az államnak a társadalmat mozgósító programot is kellene indítania.

Több étterem, bolt is felajánlotta a melegedési lehetőséget nyitvatartási időben.


Jó, jó, de szétlopják és elázik?

Szabadfogas néven indított egy akciót Gerlóczy Zsigmond, vélhetően azoknak a tengeren túli akcióknak a mintájára, amelyek pár nappal ezelőtt jártak körbe a magyar facebookozók között is. Az ötlet úgy tűnik, bevált, országszerte már több mint 120 ponton találhatók kabátok vagy meleg holmik, egy fogasra akasztva, mellette a felirat, miszerint ha fázol, vegyél el egy kabátot, ha segíteni akarsz, hagyj itt egyet. A Vígszínház előtt van az egyik ilyen pont, ott vasárnap este hatalmas kupacban álltak a kabátok. A kezdeményezés Facebook-oldalán azonban visszaélésekről is beszámolnak, volt, aki azt írta, "sajnos, egyre több Szabadfogasnál jelennek meg olyan honfitársaink, akik autóikat pakolják meg a nekik megtetsző kabátokkal (gondolom, viszik eladni őket)".

A 444.hu híre szerint a pécsi Irgalmasok Templomának plébánosa nincs elragadtatva az ötlettől, máshova kellett vinni a kabátokat. Bár Pió atya a lapnak azt mondta, nem ő vitette el a kabátokat, ám szerinte ez az ötlet így nem is jó: a kabátok megázhatnak, így használhatatlanok lesznek, másrészt a senkinek nem kellő kabátok az ő nyakába szakadnának.

Egyébként mit tesz az egyház?

Megkerestük a katolikus, a református, az evangélikus egyházat, valamint a Mazsihiszt, hogy a rendkívüli hideg miatt kértek-e a lelkészektől valamilyen pluszt. A református egyház a Szeretetszolgálathoz irányított minket, azonban kiderült, plusz akcióval nem készülnek, a korábban eltervezetteket viszik, mint például a tűzifaosztás.

Fabinyi Tamás evangélikus püspök felhívást tett közzé "az evangélikus egyház népéhez", azt kérve, hogy lehetőség szerint legalább néhány órára nyissák meg a gyülekezet vagy az egyházi intézmények fűtött helyiségeit a rászorulók előtt, adjanak nekik forró teát és élelmet, de szükség lehet takaróra, hálózsákra, meleg ruhára, tűzifára. Szükség esetén hívjanak orvost vagy mentőt, a tanyákon vagy máshol egyedül élőkre, a kisgyerekekre külön figyeljenek oda, buzdítsák a gyülekezet tagjait is segítségre. A másik megkeresett két egyház nem válaszolt.

Kemény a helyzet Körmenden, a menekülttáborban, ahol hóban állnak a sátrak.

Facebook / Magyar Helsinki Bizottság / Hungarian Helsinki Committee

Beszéltünk egy önkéntessel, aki azt mondta, a menekültek javarészt csak internetezni járnak vissza a táborba, egyébként meg a körmendi plébánián húzzák meg magukat. A plébánossal hétfőn nem tudtunk beszélni, munkatársa azt mondta, a menekültek befogadásáról a honlapon tájékoztatnak, de az utolsó hír ott december 28-i. Akkor 22-en éltek a sátortáborban, akik közül sokan eltávon voltak. A plébánia termében jellemzően 7-8 ember éjszakázott. Az előbb említett és névtelenséget kérő önkéntes arról beszélt, a napokban újabb 11 ember érkezett Körmendre.

Néhány gyerek ma boldog volt

A kispesti Erkel Ferenc Általános Iskolában ma korábban, dél körül hazaengedték a gyerekeket, miután az iskolában fűtésgondok vannak. Az igazgatót nem értük el, de beszéltünk a kerület polgármesterével, Gajda Péterrel (MSZP), aki azt mondta, egy új kazán beszerelésére rendkívüli, 10 milliós támogatást ad az önkormányzat az iskolának – holott ez már nem a feladata –, a héten elkezdődik a munka, így hamarosan újra normális hőfok lehet az iskolában.

A Hír Tv szerint a balatonalmádiban lévő Vörösberényi Általános Iskolában is megadta magát a kazán, ott rendkívüli tanítási szünetet rendelt el az igazgató, reggel ugyanis csak 13 fok volt a termekben. 126-ból 10 gyerek maradt az iskolában, akiket a kézi vezérléssel beindított kazánhoz legközelebb lévő teremben helyezték el, és bekapcsolták a hősugárzókat is, hogy ne fagyjanak meg.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.