A 43 éves, mosonmagyaróvári B. Zsolt szándékosan intézte úgy a rablást, hogy lebukjon. Nem ez volt az első eset, hogy börtönbe akart kerülni.
Késsel raboltak ki egy trafikot a mosonmagyaróvári Károly utcában kedd este – írta a Kisafold.hu helyi hírportál.
A bűncselekményben az volt a különleges, hogy a 43 éves B. Zsolt, miután zsebre tette a zsákmányolt 130 ezer forintot, meg sem próbált elmenekülni, hanem percekig beszélgetett az eladóval arról is érdeklődve, hogy megnyomta-e a pánikgombot. Az eladó megnyomta, így B. Zsolt hamarosan rendőrkézre került, és a kapitányságon rablás gyanújával hallgatták ki. Beismerő vallomást tett.
Mint kiderült, B. Zsolt azért rabolt, mert nincs munkája, éhes és fázik, a börtönben viszont ellátást kap – ezért rabolt.
Tavaly nyáron hasonló okból rabolt ki egy dohányboltot, akkor el is menekült a helyszínről, majd egy órával később a lopott pénzzel együtt feladta magát. Kihallgatásán elismerte a bűncselekményt, de a rendőrök nem vették őrizetbe.
Napok óta nem volt tüzelője, elment fát lopni a 46 éves asszony - már gyanúsított
Az erdő tulajdonosa visszakapta a fát, amit a 46 éves nő egyedül képes volt ellopni.