Itthon hvg.hu 2017. január. 03. 21:31

Bőkezűen áldoztak személyi fejlesztésre és pszichológusokra az Emminél

Összesen 18 millió forintért foglalkoztak pszichológusok az Emberi Erőforrások Minisztériumának dolgozóival – derül ki a kormány.hu-ra feltöltött szerződésekből. A tárca két megállapodást kötött összesen négy hónapra egy céggel, hogy közreműködjenek személyi fejlesztési célok meghatározásában. A tárca szerint azért kellettek a pszichológusok, hogy megtalálják a minisztériumi dolgozók számára a legmegfelelőbb munkaköröket, és végül „csak” 13 milliót költöttek erre – hangzott el a keddi RTL Híradóban.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának több épületet is van Budapesten. Azt nem tudni, pontosan hányan dolgoznak a tárcánál, az erre vonatkozó adatokat az elmúlt három évben nem töltötték fel ugyanis a kormányzati honlapra, a szerződéseket azonban igen. Ezekből derült ki, hogy a minisztérium a dolgozók személyi fejlesztésével is törődik.

A Pszichoszomatikus Ambulancia Kft. vezetőivel két szerződést is kötöttek: több mint négymillió forintért vettek részt a vezetők és majdnem 14 millióért az alkalmazottak személyi fejlesztési céljainak meghatározásában. Az nem derült ki a dokumentumokból, hogy ez a tevékenység pontosan mit jelent.

A két szerződés értéke összesen csaknem 18 millió forint volt, négy hónapra szóltak. A kft. honlapján szereplő adatok alapján számolva ennyi pénzből akár 46 vezető és 251 alkalmazott tréningjének költségeit is kihozhatták volna.

Az RTL Híradó megkereste az érintett céget az ügyben, de onnan azt közölték, hogy a tárcával kötött szerződésük miatt nem nyilatkozhatnak. Csak annyit mondtak, hogy pályázaton indultak, amelyen az ő ajánlatuk volt a legjobb, így nyertek.

A minisztériumnál is érdeklődtek a hírműsor munkatársai, de interjút senki sem adott, csak írásban közölték: szervezetfejlesztés indult a tárcánál, melynek célja, hogy mindenki az adottságainak megfelelő munkakörben dolgozhasson. Állítják: a megbízási szerződésekre végül kevesebbet, 13 millió forintot fizettek ki, de nem közölték, miért.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.