A kormánypárti honatyák lemondtak a választóktól kapott felhatalmazásukról, és áldásukat adták arra, hogy a kabinet a jövőben a parlament kihagyásával döntsön a költségvetés módosításáról. Ezzel a múlt heti döntésükkel a Fidesz–KDNP képviselői nemcsak a Schmitt Pál-i filozófiát emelték minőségileg új szintre (ő mint államfő a végrehajtó hatalomnak nem fékje, hanem motorja kívánt lenni), de egyszersmind Kövér László elvárásának is eleget tettek.

A házelnök még 2013-ban beszélt arról, hogy a kormány túlságosan függ az Országgyűléstől, nem tud a mindennapi helyzetekre gyorsan reagálni, ezért bővíteni kellene azt a kört, amelyben a saját hatáskörében is dönthet. Mindez – ahogy Kövér akkoriban fogalmazott – „valamiféle rendeleti kormányzás lenne, a rendeleti kormányzás rossz íze nélkül”.

Túl sok macerát korábban sem jelentett egy-egy kormányzati javaslat szentesítése. A Fidesz–KDNP a házszabály megváltoztatásával már 2011-ben lehetőséget teremtett arra, hogy kivételesen sürgős eljárásban lezavarhassa egyes törvények parlamenti vitáját. A „statáriális” törvényalkotást segítette az is, hogy az előterjesztéseket – a szokásos tárcaköröztetések megelőzésére – kormánypárti képviselők vették a nevükre. Így még az is megtörtént, hogy egy törvénymódosítás a vezérszónoki expozétól a végszavazásig kevesebb mint tíz perc alatt átment a Házon (HVG, 2013. szeptember 21.).

Tévesnek bizonyultak azok a prognózisok, hogy a „forradalmi” jogalkotást idővel felváltja valamifajta konszolidációs időszak. A második és a harmadik Orbán-kormány első teljes éveit összehasonlítva kiderül: tavaly még annál is több jogszabályt fogadott el a parlament, mint öt évvel korábban (2011-ben 215-öt, 2015-ben 230-at). Igaz, míg korábban főként új törvényeket alkottak a honatyák (szám szerint 109-et), tavaly már csak 67 újszülöttről adott hírt a Magyar Közlöny.

Gyakran nyúltak a gyorsítóhoz

Közben a törvénymódosítások száma 106-ról 163-ra nőtt. Ezek gyakran már nem a 2010 előtti időkből örökölt jogszabály megváltoztatásáról szóltak; a Fidesz–KDNP által az előző ciklusban elfogadott paragrafusokat írták át a megalkotóik. Ha olykor valami régi bútordarab kerül elő, akkor pedig gyakran politikai érdek szól a változtatás mellett. Az 1996-os szerencsejáték-törvényt például tavaly novemberben 52 perc alatt sikerült átfazonírozni; s bár a címét nem változtatták lex Andy Vajnára, a tartalmát igen.

A parlament 2011-ben még átlagosan 2 óra 12 percet bíbelődött egy-egy javaslat tárgyalásával, ez az idő 2015-ben három perc híján egy órával csökkent (ismét csak összefüggésben azzal, hogy újabban a kisebb terjedelmű módosítások dominálnak). Az extra sürgősséggel elfogadott törvények száma mérséklődött, de a kormányoldal tavaly is gyakran nyúlt a gyorsítóhoz.

Öt éve 25 indítvány tárgyalását zavarták le a benyújtástól az elfogadásig mindössze három nap alatt. 2015-ben tíz törvénymódosítás tartott ugyanennyi ideig. A főszabálytól eltérve tárgyalták például a migrációs helyzettel kapcsolatos módosításokat. A határzár (kerítés) felállítását, illetve a honvédség bevetéséről szóló felhatalmazást például alig több mint két óra alatt sikerült elfogadtatni. A kötelező kvótákkal kapcsolatban Magyarország által indított uniós bírósági eljárásról is hasonló gyorsasággal (2 óra 45 perc) döntöttek. Azt, hogy a trend nem tört meg, mutatja, hogy percre pontosan ennyi időt (2 óra 45 percet) vett igénybe idén márciusban a nemzeti otthonteremtésről szóló – utóbb Áder János államfő által visszadobott – törvény megalkotása.

Szembetűnő változás, hogy amíg 2011-ben a benyújtott és elfogadott törvények több mint negyedét kormánypárti képviselők terjesztették elő, ez az arány 2015-ben 10 százalék alá csökkent. Ez a kormányzati aktivitás növekedésével is összefügg: a tárcák előterjesztése alapján elfogadott jogszabályok száma 147-ről 181-re emelkedett.

Kérem, ne szavazzanak

Leginkább a szavazások számában mutatkozik meg a parlamenti – pontosabban a plenáris ülésen folyó – munka leértékelődése. Míg a Gyurcsány-kormány és a második Orbán-kormány első teljes évében nagyjából hasonló számban hangzott el a „kérem, szavazzanak” elnöki felszólítás (2007-ben 3307-szer, 2011-ben 3528-szor), 2015-ben mindössze 1150-szer. Mindez elsősorban a tárgyalástechnikai módosításokkal magyarázható: a szakbizottságok módosító javaslatai például összegezve kerülnek a plénum elé, és egyebekben is szigorodtak a módosító javaslatok benyújtásának szabályai.

A parlament kormányzati ellenőrző funkciója sok tekintetben már korábban is csak látszat volt. Ezt tovább növelte, hogy míg 2011-ben 69 kormánypárti (ön)interpellációt nyújtottak be a képviselők, tavaly már kétszer ennyit. Mindez persze csak statisztika, tartalmi szempontból ugyanis ezek a megnyilvánulások általában nem szóltak másról, mint hogy lehetőséget adjanak a kormányzati álláspont kifejtésére, az ellenzék ostorozására. Az ellenzék beletörődését jelzi ugyanakkor, hogy képviselői kevesebb interpellációt adtak be (korábban 530-at, tavaly 383-at). Igaz, az írásbeli kérések esetében aktívabbak voltak, mint valaha. Tavaly közel négyezer esetben követeltek írásbeli választ a kormánytól, ami két és félszer több, mint öt éve.

Az ellenzék nyilvános parlamenti megszólalási lehetőségeinek további szűkülésére utal a napirenden kívüli felszólalásokról készült statisztika. Bár ezek száma összességében nőtt (445-ről 635-re), a súlypont a napirend előttiről áthelyeződött a „főműsor” utáni sávba. 2011-ben még 332 napirend előtti és 113 napirend utáni felszólalás hangzott el. Tavalyra az arány megfordult: 337-en már csak este, illetve késő éjjel kaptak lehetőséget véleményük kifejtésére.