Itthon hvg.hu 2016. december. 31. 07:00

Újabb 366 nap a nagy magyar politikai operettszínpadon

Akkor ez most mi? Hetedik éve folyik a vita az Orbán-rendszer besorolásáról; hívei szerint csupán egy erőteljesen vezetett demokrácia, ellenfelei viszont előszeretettel nevezik diktatúrának. A szakavatottak pedig karakán hümmögéssel szoktak felelni a kérdésre. Mi most 22 (+1) pontba összegyűjtöttük, hogy legyen akár diktatúra vagy illiberális demokrácia, de azt mindenképpen operett formában állították színpadra.

1. Vegyük kapásból ezt az MTI-hírt:

„A Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt azt kéri a kormánytól, hogy szerezzen érvényt a magyar emberek akaratának itthon közjogilag az Országgyűlésben és Brüsszelben is. Bíznak benne, hogy a kormány szerdai ülésén döntés születik az alaptörvény-módosítás szövegéről, hogy az mielőbb az Országgyűlés elé kerülhessen”.

Most akkor képzeljük el, amint Bodó Sándor fideszes képviselő (tényleg létezik!) felszólítja Orbán Viktort, hogy a kormány szerdai ülésén aztán mindenképpen szülessen döntés az új alkotmányszövegről, ők ugyanis a parlamenti széksorokban ülve már alig várják, sőt elvárják, hogy végre szavazhassanak róla.

2. De mi is előzte meg a magyar emberek akaratának érvényt szerezni akaró alaptörvény-módosítási javaslatot?

Úgy van: egy érvénytelen népszavazás. Amelyről csupán a kezdeményező volt képtelen bevallani, hogy az, noha hetekkel korábban is csak az 50 százalék feletti érvényes szavazatarányt tartotta volna elfogadhatónak. Ez valami fideszes betegség lehet; talán emlékeznek még rá, amikor 2002-ben, az elbukott parlamenti választást követően Pokorni Zoltán nem bírta kimondani, hogy a választást elvesztették. Ezúttal Orbán Viktor hallgatta el az apró tényt, hogy a sorsfordítónak beharangozott esemény, eredménytelen szavazást hozott, majd Kósa Lajos még külön kérésre sem volt hajlandó kimondani a varázsszót. (Aztán később mégis.)

Túry Gergely

3. Lássuk, hogyan is hozták össze az eredménytelenséget!

Természetesen minden idők legdrágább államilag (tehát a mi pénzünkből) finanszírozott kampányával. Miközben rohad az oktatás és az egészségügy, egyszerre van munkaerőhiány és képzelten munkavállalók tömegei, s naponta derül ki valami eget rengető botrány, aközben kék plakátok tízezrei, névre szóló levelek, szórólapok, tévéreklámok, bannerek, kézből etetett celebritások és egyházfiak igyekeztek más irányba terelni az emberek figyelmét.

Ez nem egyszerűen egy méregdrága kampány volt, hanem erkölcsileg vállalhatatlan gyűlöletkampány, amely egyszerre heccelt a menekültek és Brüsszel ellen. Egy olyan országban, amelyikben lényegében már nincsenek menekültek, viszont majd’ minden fejlesztést Brüsszel fizet.

4. Hogy Brüsszel fizet, nem azt jelenti, hogy hagyjuk magunkat megvesztegetni

Brüsszel nem Moszkva! Ami tény, lévén évek óta képtelen eldönteni, hogy mit is kezdjen egy atomerőművel, amelyet teljesen egyértelműen gyarmatosítási célból építenének meg. A kormánypárti áradat tüntetett is korábban a „Nem leszünk gyarmat!” szlogen alatt, de nem azért mert Brüsszel nem tudja megakadályozni a gyarmatosítást, hanem mert nem tetszik neki a gyarmatosítás. Őrület. Ahogy az is, ahogy nagy kegyesen hajlandók vagyunk elfogadni tőlük a pénzt, sőt páratlan magyar siker, hogy jól haladunk az EU-s források lehívásával, és a világ ámulatát kiváltó magyar modell, ahogy le fogjuk hívni mind a 8200 milliárd forintot.

Ez viszont véletlenül sem a papa pénzén villogó, eközben a papára fenekedő kamasz esete, hanem szabadságharc! Annyira, hogy támogatjuk a többi elnyomott nép szabadságharcát a brüsszeli bürokratákkal szemben. Például a britekét, akiknek a kormánya szintén azt hitte, hogy nagyon ravasz, mikor minden baj okozójának az eurokráciát tünteti föl, mígnem az utolsó pillanatban kétségbeesetten próbált az unióban maradás mellett érvelni. Már úgy nézett ki, sikerül, amikor is érkezett segítségül a magyar miniszterelnök, és fizetett hirdetésben győzködte Albion népeit, hogy nehogy kilépjenek, itt hagyva őt egyedül szabadságharcolni.

A címzettek erre angolosan távoztak. Siker!

Fazekas István

5. No, jó, egy kicsit mégis hagyjuk magunkat megvesztegetni

Nagyban dübörgött a kvótakampány, amely arról szólt, hogy ne Brüsszel döntse el, kivel akarunk élni – mert 1200 muszlim alapvetően változtatná meg a Kárpát-medence etnikai összetételét –, ám ezalatt az árusítás zavartalanul üzemelt. A letelepedési kötvényekkel 2013 óta, 300 ezer euróért (mely összeget vissza kell fizetni) már 18 ezer (Pintér Sándor belügyminiszter közlése) ember  jut letelepedési engedélyhez, és ezzel az EU-ba is belépést nyer. Sok kínainak ez nagyon fontos, és törökök is jönnek. Sőt, kormányunk Afrikában hirdeti a kötvényt, ahonnan viszont nem akarja kiengedni a menekülteket. Az állam bukik, a közvetítők nyernek az üzleten. Csoda, ha a háttérben felsejlik Habony és Rogán alakja is? Azoké, akik egyebekben az idegenellenes propaganda felelősei.

6. És mit is csinált a szavazás napján az egész kampányért felelős miniszter?

Szenvtelenül ismételjük át: többszázezer forintot érő helikopterúttal kereste föl felesége celebbarátnőjének lagziját. Majd letagadta. Majd elismerte, de azzal, hogy „jól menő üzletasszony felesége” barterozta össze a helikoptertúra árát. Majd a maga részéről „lezártnak tekintette" az ügyet. Majd végül az a lap lett bezárva, amely nyilvánosságra hozta a helikopterezést.

ogán miniszter meg azóta is duzzog, hogy karaktergyilkosság áldozata, meg azért támadják, mert a kormány népszerű. Az eset külön szépsége, hogy ellenzékiként még maga Rogán támadta meg az akkori gazdasági minisztert, amiért az saját helikopterét vezette.

7. És ha már Rogán Antal, az tudták, hogy egy igazi polihisztorról beszélünk?

Konzervatív stréberből lett celebhős, informatikai guruból ingatlanfaló polgármester, kampányfőnökből frakcióvezető. És még mi? Hát, feltaláló! Ilyen utoljára Elena Ceauşescuval fordult elő, aki hirtelen azon kapta magát, hogy nemcsak hatalmas, de tudós is. Rogán Antal szerény mosollyal vallotta be, hogy igen, részese egy informatikai szabadalomnak. A szabadidejében Steve Jobsként tündöklő Rogán mellett egy olyan informatikai cég is feltűnt, amely közműcégeket auditálhat, és korábban 259 milliós EU-s fejlesztési pénzt is kapott. Rogán szabadalmát már használja a Telekom is, az pedig nyilván már csak rosszindulatú pletyka, hogy maga a szabadalom nem is olyan új és forradalmi.

Stiller Ákos

8. És ha már propaganda: közmédia 2016

Ilyet még tényleg nem láttunk. Szerencsére kevesen mondhatják el ugyanezt, mert kevesen látják. A 80 milliárddal kitömött állami média naponta döntögeti a nézettségi/hallgatottsági rekordokat – negatív értelemben. Cserébe az objektivitásnak és a pártatlanságnak már a látszatára sem ad, figyelmet legfeljebb a kínosabbnál kínosabb bakikkal tud kiváltani. Az meg eközben föl sem tűnik, hogy jön egy új vezérigazgató, aki százasával rúgja ki az embereket, majd egy napon azt fedezi föl, hogy szobájában lehallgatóberendezés működik. Legalább valaki figyel rá.

9. Pedig senki nem mondhatja, hogy nincs itt korrekt tájékoztatás!

Rogán kormányzati ellenpontja és ellenlábasa – mint általában mindent –ügyesebben oldja meg vetélytársánál a propagandát is. Lázár János médiatörténeti újítása az ún. kormányinfo, amelyen mindenki ott van, aki számít, meg az is, aki nem. Ha esetleg kemény kérdés jönne  az előbbiektől, akkor biztosan érkeznek az utóbbiak, mondjuk, az Alsó-Mocsoládi Polgári Hírharsona képviseletében, hogy a kormány trópusi paraziták elleni akciótervéről érdeklődjenek, amelyre azután a miniszter sármos mosollyal felel is. Nem feltétlenül Lázár bűne, hogy a kormánypropaganda itt is akadálytalanul tör utat magának. Ő nem árul zsákbamacskát, a heti szeánszainak beszédes alcíme: „Mit miért tesz a kormány?” Ezt általában újságírók boncolgatják, nálunk a kormány mondja meg.

10. Amennyiben ez nem volna elég, ott van az elvben magánkézben lévő kormánypárti média

Simicska Lajossal beállt az öri-hari. Így történt a médiájával is. Az egykor baráti lapok újságíróival a kormánytagok élcelődnek, vagy szóba sem állnak, a BKV pedig úgy bontotta fel a terjesztési szerződést a Simicskához tartozó Metropollal, hogy azzal szinte kapásból bérelt helyet kapott a Habony-féle Lokál. Ez azonban csak tünete annak a médiapiaci átrendeződésnek, amelyet még Erdogan is megirigyelhetne. Befenyített oligarcháról és politikai ellenfelekről lejárató anyagot gyártó TV2 és Ripost, MNB-milliárdokból fenntartott sajtóbirodalom: egészen új minőséget hozott a pártpropagandában. S hogy miként? Nézzünk egy konkrét példát! A kormány kedvenc producere (Habony Árpád gyakori autós utastársa, aki mellesleg megkaparintotta a kaszinópiacot) a magyar nagybefektetők kedvenc bankjától, az Eximbanktól kap kölcsönt a TV2-csoport megvásárlásához, hogy azután az egész kócerájt adóoptimalizálási célból, „Varga Mihály, hát, te hogy vagy?" felkiáltással Romániába költöztesse.

Túry Gergely

11. A média oldalvizén meg az oldalbordák

Mi kérünk elnézést, de 2016-ban a nők érvényesülési lehetőségei változatlanul nem törték át az üvegplafont. Hiába a rezsimlédik önérzeteskedése, a NER-ben a női princípium még mindig a sütés-szülés. A rendszer legföljebb annyit üzen a nőknek, hogy ha előre akarsz jutni, nyúlj le magadnak egy kormányközeli nagymenőt. Ha például Andy Vajnának tévéje, sőt tévéi vannak, neked meg egy fánkozód, akkor több műsorban is helyet kap a vállalkozás. És ha Andynek rádiója is van, akkor kapsz a karácsonyfa alá műsorvezetőket is, akikről boldogan lehet exkluzív fotókat posztolni. Amennyiben pedig a pasink a kormányfő jobb keze, akkor munkahelyről munkahelyre, gazdasági minisztériumból jegybankba hurcolni fog, és gondoskodni fog testvéredről és édesanyádról is. Te meg hiheted, hogy mindez egy indiai utazás alkalmával megszerzett szakértelemnek köszönhető, és nem annak, hogy egy öregedő könyvelőből kitört a Don Juan.

12. Az igazi mintanő azonban nem más, mint…

Persze egyszerűbb az élet, ha az emberlánya egyből beleszületik a miniszterelnöki családba. Ekkor a terrorelhárítás 12 milliót sem sajnál, hogy kézre kerítsen egy esküvődről eltűnt telefont. Mehetsz svájci elitegyetemre, amelynek ára papíron messze meghaladja családod évekre visszamenő jövedelmét, de kinek mi köze hozzá, hiszen a férjed fizette. Aki viszont sorra nyeri az állami tendereket, vásárolja be magát a közvilágítás- vagy a szállodabizniszbe – nem baj, nem okoz különösebb fölzúdulást. Így hát nyugodtan meghívhatod egyetemi pajtásaidat az Opera királyi (!) páholyába pezsgőzni, és a népharag még ekkor sem fogja elsöpörni a plebejus kormányzatot.  Nem, hanem hazatérve szuperszervilis potentátok hívnak titkos konferenciára, amelynek témája a turizmus állami átszervezése. Hiszen időközben akkora szakértő lettél, hogy idegenforgalomból tartasz órát a Corvinus Egyetemen, amelynek időközben a rektora a Párt külön bejáratú, állami milliárdokkal föltőkésített, de értékelhetetlen tevékenységet végző háttérintézetének elnöke lett. Te meg mész Bahreinbe a teljesen magánember férjeddel tárgyalni olajügyekben, legalábbis a helyi olajügyi minisztérium tájékoztatása szerint. Idehaza viszont ebből sem lesz probléma, mert Kormányinfó János faarccal mondja bele a kamerákba: „Orbán Ráhel semmilyen állami tevékenységet nem végez, és semmilyen átalakításban nem vesz részt”.

13. Van azonban, hogy nem lehet megúszni egy nő okozta botrányt, bár a költségekbe az ország fullad bele

Akadt azért valódi női teljesítmény is. No, nem az, hogy Hosszú Katinka sorra döntötte a rekordokat, nyerte a versenyeket, szerzett három olimpiai aranyat, hanem hogy kirobbantotta a helyéről minden kurzus kebelbarátját, a leválthatatlan úszóelnököt, Gyárfás Tamást. Azt a Gyárfást, aki a visszalépő Mexikótól Budapestre hozta a 2017-es vizes VB-t. Az elnök mindenkit megnyugtat, hogy 9 milliárdból kijön az egész, most tartunk 90 milliárdnál. Ám az elnök nem ebbe bukik bele, hanem hogy nem bír az Iron Ladyvel és a kabalafigurákkal. Nem baj, érkezik helyére az a fejes, aki Ráhelt hívta konferenciázni, Gyárfás pedig marad az úszóvébé szervezői közt – mindenki megelégedésére, ami nem csoda, hiszen a beruházásokat a Videotont is birtokló, Garancsi István-féle Market Zrt. végzi.

AFP / Odd Andersen

14. Persze, ide nekünk az olimpiát is!

Hasonló körülmények közt halad a 2024-es olimpiára készülés. A költségek már most irdatlan nagyok, de legalább átláthatatlanok. Azt nem tudni, a lakosság akarja-e, mert a kvótanépszavazást gond nélkül elengedő Kúria résen volt, és nem engedte, hogy az ügyben népszavazást kezdeményezzenek holmi demagógok. Akik még jól is jártak, hogy Kúria állta az útjukat, és nem a kormánypárt alelnökéhez több szálon kötődő kopasz verőlegények, ahogy ez a legnagyobb ellenzéki párt képviselőjével történt, amikor amaz a vasárnapi boltzárról akart referendumot kezdeményezni. A rendőrség és a választási bizottság pedig sunnyogva lehátrál az esetről. (Megjegyzendő, hogy ugyanez a rendőrség a választási iroda tábláját tiltakozásul leszerelő Gulyás Mártont secperc alatt bíróság elé küldte, ahol el is ítélték őt. Csakúgy, mint a Rogán Antal propagandaminisztert kefírrel leönteni próbáló tüntetőt. A Gulyás ujját eltörő kopasz beazonosítása úgy sem megy a pannon Sherlockéknak, hogy ketten adtak róla személyleírást.) De olimpia az lesz, már ha nekünk ítélik, amire egyre nagyobb az esély, mert az elmaradottabb demokratikus kultúrával rendelkező országok, a nép nyomására sorra lépnek vissza.

15. Igen, mi így építünk

Nálunk azonban, ha az államhatalom valamit a fejébe vesz, az fejbe van véve, rosszabb esetben meg is valósul. A kormány például eldöntötte, hogy a Várba akar költözni, de leginkább a miniszterelnök akar a Várba költözni, csakhogy ott mindenféle múzeum zavarja a kilátást. Akkor azokat el kell paterolni a Városligetbe. Mi kell ehhez? Egyeztetés? Meggyőzés? Kompromisszum? Lekenyerezés? Kreatív törvényalkotás? Egy frászt! Már kitalálhatták: szelektív ítélkezés + kopaszok. Amikor  egy kicsi, de hangos és öntudatos civil társaság, a Ligetvédők tiltakoznak az elképzelés ellen, mert – minő borzalom! – nem szeretnék, ha fák ezreit vágnák ki, akkor a ligetvédőket szabálytalan birtokvédelmi végzéssel és kigyúrt kopaszokkal telepítik ki, és gyorsított eljárásban ítélik el, miközben az őket ért atrocitásokat a rendőrség, ügyészség roppant akkurátusan, jelenleg is vizsgálja. A Városliget Zrt. eközben folyamatosan kapja az állami támogatást a megnövekedett őrzési költségekre, a ligetvédőknek meg össze kell kalapozni a szabálysértési bírságokra valót.

16. Mindeközben: Lőrinc

Ahogy hömpölyögnek az események, szép csöndben az ország egyik legbefolyásosabb embere egy self made man gázszerelő lett. Az óvatos becslések (nagyon óvatosak) szerint 24 milliárdos vagyon számtalan üzletből jön össze, az ásványvíz-biznisztől a vasúti felújításokig, a földbirtokoktól a klímaberendezésekig, és év végére Mészáros Lőrinc azon kapta magát, hogy hirtelen médiacézár is lett. Nem meglepő, hogy ennyire szerteágazó tevékenységet egy szerény horvátországi hajlékban, illetve egy másfél milliárd forintos pleasure jachton piheni ki. Jól megérdemelten, hiszen gazdagodása szorgos munka eredménye, és semmi köze ahhoz, hogy mellékállásban a kormányfő falujának polgármestere, és a miniszterelnök által alapított futballakadémiának a tulaja.

Stiller Ákos

 17. Meghosszabbítjuk Bicskéig!

Kár, hogy nem lehet minden település élére a miniszterelnök kedvenc gázszerelőjét vagy valamelyik másik szakiját megválasztani, mert az egyértelmű, hogy ez a fejlődés garanciája. Idén Felcsútnak már kisvasútja is lett. A 600 milliós EU-s forrásból megvalósult tündérmese megtérülését 2400-2500 napi utassal vizionálta a beruházó kormány. Ez tévedés a kormány szerint, ők napi 30 embert vizionáltak – tán ezért lett kiemelt uniós projekt. És ha valaki megemlíti, hogy egy külvárosi kerület buszvonalán ennél jóval többen utaznak, jóval kevesebb pénzből, akkor erre a méltó válasz az, hogy „ha a felcsúti kisvasutat támadják, meg kell hosszabbítani Bicskéig, Lovasberényig!”.

18. Várjunk csak! Most akkor melyik faluról is van szó?

Ha a maradék közel 3200 település már nagyon sárgulna az irigységtől, amikor Felcsút kerül szóba, nos, úgy itt az ideje az elbizonytalanodásnak. Lehet, hogy igazából Alcsútra kell irigykedni. Történt ugyanis, hogy egy állatok bántalmazása elleni akciót a miniszterelnök úgy kívánt megtámogatni, hogy a Facebookon közzétette, amint Nárcisz nevű kuvaszát simogatja.  Csakhogy Nárciszt Orbán felcsúti házában sose látták. Végül kiderült, hogy a kutya Alcsútdoboz mellett, egy majorságban él. Ha egy ottani kutya Orbáné, akkor vajon a majorság is Orbáné? Nem, a mai Magyarországon az a megnyugtató válasz erre, hogy azt a birtokot Orbán apjától bérli Mészáros Lőrinc. Nárcisz nélkül ezt sem tudnánk. 

19. Tehát a miniszterelnök szomszédja Alcsúton lett egy nemzetközi bűnöző

Dehogyis. A Cinege utcában. Ott, ahol a TEK hermetikusan zár el mindent, ahol az Alkotmánybíróság szerint még tüntetni sem lehet. Viszont egy Interpol által körözött Ghaith Pharaon, akinek a cégét korábban az amerikai szenátus vizsgálóbizottsága csalás, pénzmosás, vesztegetés, fegyverkereskedelem, terrorizmus támogatása, nukleáris technológiával való kereskedés, prostitúció és illegális bevándorlás elősegítése bűneivel vádolt, gond nélkül megvehette Orbánék melletti telket. Sőt a miniszterelnök elismerte, hogy találkoztak is. A szaúdi be se léphetett volna az országba, vagy ha igen, egyből le kellett volna tartóztatni. De nem, ő ingatlant vesz az Orbán-rezidencia mellett, és még letelepedési kötvényt sem kellett vásárolnia. Jó, tudni, hogy néha ingyen vagyunk ilyen nagyvonalúak. Vagy mégsem?

Stiller Ákos

20. Akkor most nézzük meg a vagyonnyilatkozatot!

A legegyszerűbben úgy lehet megtudni, hogy egy politikus gyarapodik, ha betekintünk a vagyonnyilatkozatába. Az intézményt kifejezetten a korrupció visszaszorítására hozták létre, olyan körültekintően, hogy még a rokonok vagyonát is be kell vallani. Egy bizonyos körig. Nem lehet belőle kifelejteni semmit. Mármint olykor megesik, de, ugye, csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. Tessék csak megnézni, hányan buktak már le általa! Ja, alig valaki. No, de aki lebukott, az milyen drákói következményekkel nézett szembe? Naná, semmilyennel.

21. Néha azonban politikus is bukat: Voldemort

A fideszes Mengyi Roland a nyomozati anyagok szerint uniós pénzre pályázókat próbálta lehúzni az elnyerhető pénz 50, majd 90 százalékával, a győzelem kijárásáért pedig 2x5 millió forint „alkotmányos költségre” is igényt tartott. Mengyi tagad, ugyanakkor a dokumentumok alapján az adóellenőrök tudtak a pénzátadásról, tetten viszont nem érhették. A legfőbb ügyész szerint nem felsőbb utasításra. A pályázatot a kiíró Emmi időben lefújta, Mengyi pedig az ügyészség szerint visszaadta az alkotmányos költséget. Amint kiadja a parlament, gyanúsított lehet. Elvesztette a mértéket? Nem valószínű. Mehet luxusra a romák fölzárkoztatására szánt teljes összeg, uralhatja állami maffia a tankönyvpiacot, lehet helikopterezni Hong-Kongtól Ibizáig, a nagy halak megússzák, de a kis halak is, ameddig nem követik el azt a hibát, hogy a tárgyalásokon és a telefonban Voldemortnak szólíttatják magukat, mert Sötét Nagyúr itt csak egy lehet.

22. Az egész ország halszagú

Fickándozhatnak tehát boldogan a kis- és a nagyhalak a 93 ezer négyzetkilométeres korrupciós halastóban. Schmidt Mária szegény nem tudta, hogy akaratlanul megalkotta a rendszer himnuszát. Az 56-os forradalom hatvanadik évfordulóját szervező történész annyira belelkesült a miniszterelnöki fölszólítástól, miszerint "fancynek, szexinek és trendinek" kell lenni, hogy fölkereste a néhai slágergyárost, a saját bevallása szerint magyar származású Desmond Childot, írjon már ugyan dalt a jeles alkalomra. A nehezen befogadható dallamvilágú és szövegű „Egy szabad országért” címet viselő nóta először akkor viselte meg a rekeszizmokat, amikor a nagy műgonddal elkészített klippet (amelyben természetesen föltűnik maga Schmidt is) bemutatták, és kiderült, hogy a „Magyarország, halld szavam” refrénből  csak annyi jön át, hogy „Magyarország hallszagú”. Másodszor meg akkor, amikor kiderült, hogy a jeles szerző magától plagizálta az egészet, és újrahasznosította a korábban a Miami-i sportcsapatok számára írt alkotást. Azt már ne kérdezzük meg, hogy mi került 50 ezen millióba. Mindennek megvan a maga alkotmányos költsége.

YouTube / magyarforradalom1956

 + 1 Operettellenzék

Azt ugye tudják, hogy Észak-Koreában hivatalosan többpártrendszer van? Ahogy az volt a szocialista Lengyelországban és az NDK-ban is. A kommunista párt melletti segédcsapatoknak viszont éppen annyi esélye volt az állampárt helyére kerülni, mint … mint … mint a magyar ellenzéknek leváltani a Fideszt. Mert miközben ilyen szép hosszan sorolható a rendszer megannyi jellemzője, mivel van elfoglalva a honi oppozíció? Pontosan: egymással.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.