Itthon hvg.hu 2016. december. 28. 05:49

A főszerkesztő állásába került a meghamisított Orbán-interjú

Többeket kirúgtak a meghamisított Orbán-interjú miatt, amelyben a miniszterelnök kórházi hullákról és az emberek véleményének figyelmen kívül hagyásáról értekezett. Az érintettek munkaügyi pert indítanak.

Egész napon át tartó kihallgatások után kedden este a Pannon Lapok Társaságának vezetése döntött az Orbán-interjú meghamisításának ügyében, és több embert kirúgtak a lap hitelének rontása és hanyagság miatt – írja a Veszprémkukac.hu. A portál információi szerint azonnali hatállyal felmondtak Németh F. Bernadettnek, a veszprémi Napló főszerkesztőjének, Zajácz D. Zoltánnak, a Fejér Megyei Hírlap digitális főszerkesztőjének, valamint Hajnal Csillának, a lap felelős szerkesztőjének és Klecska Ernő lapszerkesztőnek. Úgy tudják, Földesi Gábornak, a veszprémi Napló digitális menedzserének szintén felmondtak.

A miniszterelnöki interjú minden, a Mediaworks által felvásárolt megyei lapban azonos szöveggel jelent meg, csak a Fejér megyei kiadást toldották meg négy félmondattal. A kozmetikázott interjúban a kormányfő olyanokat mondott, hogy nemcsak a pedagógusok bére, hanem "a kórházi hullák száma is emelkedik". "Magyarország azért stabil ország a forrongó nyugati világban, mert mi kikértük az emberek véleményét, bár nem érdekelt minket", illetve azt is, hogy a kormány azt szeretné, hogy "minél többen találjanak vissza a karácsony pogány értelméhez". Orbán emellett az átírt interjúban a lejárató kampányokról mint olyan eszközről beszélt, amit a kormány is használ.

Az ügyben feljelentést tett a rendszeresen feljelentést tevő fideszes, Tényi István, információs adat megsértésének gyanújával.

Az interjúba nem a fehérváriak írtak bele, hanem a veszprémi Napló egyik gépéről. Az Index úgy tudja, egy szabadságon lévő munkatárs gépén és felhasználónevével visszaélve nyúltak bele az interjúba abban a fázisban, mikor a szerkesztő már nem nézi át újra a szöveget, ami pár percen belül megy a nyomdába. A lap később azt írta, a korrektor felhasználónevével élhettek vissza. Az egyik érintett a lapnak három ember kirúgását meg tudta erősíteni, azt mondta, munkaügyi pert indítanak. Az egyik munkatárs szerint provokáció történt. Erről már vasárnap is írt egy újságíró.

Biztos, hogy belső munkatárs a vétkes

A Pannon Lapok Társaságának közelménye szerint az interjú hamisítása miatt indított eljárás.

"A szerkesztőségi rendszer automatikusan elmentett, bizonyító erejű adataiból, az adott időpontban a belső hálózattal kapcsolatban állt gépek informatikai vizsgálatából, valamint a lehetséges érintett munkatársak meghallgatása alapján megállapítható volt, hogy a cikkhamisítás hátterében belső munkatársak állhattak."

A menedzsment ismeretlen tettes ellen feljelentést tett. Az érintett főszerkesztőket a vezetői felelősség miatt, a felelős szerkesztőt és a lapszerkesztőt pedig munkakörben elkövetett gondatlan munkavégzés miatt tisztségükből felmentették, munkaviszonyukat azonnali hatállyal megszüntették. Elbocsátották azt a munkatársat is, aki a cikk módosításával közvetlenül kapcsolatba hozható.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.