A Fidesz igazi self-made történet, a párt pedig ma is modernebb bármelyik vetélytársánál – mondta Orbán Viktor a 888.hu-nak adott interjújában. A kormányfő ellátogatott a szerkesztőségbe, ahol körbeülték a dolgozók, többen is kérdezték.
"A Fidesz-sztori arról szól, hogy jön tíz-húsz-harminc srác valahonnan, fellázadnak, elegük van a világból, amely körülveszi őket, felhajtják a gallérjukat, és megcsinálják a saját történetüket" – mondta Orbán Viktor a 888.hu-nak adott interjújában. A Ki a faszagyerek? című sorozat újabb részeként megjelent beszélgetés a fotók tanúsága szerint a szerkesztőségben zajlott.
Orbán a Fidesz történetéről nosztalgiázva arról beszélt, hogy a párt "igazi self-made történet". Szerinte a Fideszben erős karakterek kerültek egy közösségbe, akik csak magukra és egymásra számíthatnak, és ezért van, hogy a párt ma is modernebb, mint bármelyik vetélytársa.
Donald Trumpról azt mondta, rajta is érzi a self-made man mentalitást, a leendő amerikai elnök szerinte nem bonyolítja túl a dolgokat, meg akarja változtatni az USA-t, ezt a legtöbb korábbi elnök meg sem kísérelte.
Hozzátette, az "akolmeleg, 'egy keretben bégetünk' szoclib világnak vége van, a többes szám első személyű mondatok helyett gyakrabban fogunk hallani egyes szám első személyt", és "karakteresebb, vagányabb politika ideje jön".
A Trump elleni és Orbán elleni kritikák hasonlóságát firtató felvetésre a kormányfő úgy reagált, hogy az eddigi politikai status quót mindenki megváltoztathatatlannak gondolta, de ennek a pillérei – például hogy a demokrácia csak liberális lehet, Oroszország csak ellenség lehet vagy a szabadpiacnak mindig igaza van az állammal szemben – recsegnek-ropognak.
"Akik ezeken a pilléreken állnak, ugyanúgy látják Trumpot, mint minket, csak mivel Amerika nagyobb, számukra Trump veszélyesebb" – mondta.
Merkelről is elismerően nyilatkozott, azt mondta, a német kancellár "igazi erőpolitikus", "ügyesen és tudatosan használja az erőt", ezt szerinte be kell látni, "függetlenül attól, hogy menekültügyben a frászt hozta ránk".
Orbán az interjúban sorosozott is egy kicsit, szerinte a következő év a milliárdos által szimbolizált erők kiszorításáról fog szólni Európában.
Azt mondta, a most lezajlott romániai választáson lényegében nem volt magyarellenes hang, a győztesek is a Soros-rendszer ellen kampányoltak, "azt mondták, az igazi ellenfél nem a töredékpártok, hanem a Soros által támogatott NGO-k, alapítványok".