Itthon hvg.hu 2016. december. 14. 19:10

Jelentős német emberi jogi elismerést kapott Balog Zoltán

Az egyik legmagasabb német emberi jogi kitüntetést, a Rainer Hildebrandt-emlékérmet vette át Berlinben Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter.

A díjat Alexandra Hildebrant, az ismert német antikommunista emberi jogi harcos, Rainer Hildebrandt özvegye alapította 2004-ben, és egy rendkívüli emberi jogi teljesítmény vagy az emberi jogok iránti elkötelezettség elismeréseként ítélik oda minden évben Rainer Hildebrandt születésnapjához, illetve a nemzetközi emberi jogok napjához kapcsolódóan.

Az emlékérmet idén Balog Zoltán mellett posztumusz az 56-os forradalom egyik legismertebb mártírja, Maléter Pál kapta meg. Az elismerést odaítélő testület indoklása szerint Balog Zoltán a német és osztrák határnyitáskor az 1989-es, német NDK-menekültek lelki gondozójaként folytatott szerepvállalása, az ukrajnai, kárpátaljai segítségnyújtás, valamint az emberi jogok – főként a romák és a társadalmi felzárkózás – területén végzett munkájáért kapja a kitüntetést.

A díjat korábban egyetlen magyar, Pozsgay Imre kapta meg 2010-ben, a külföldi kitüntettek közt volt az 1995-ben meggyilkolt Jichák Rabin volt izraeli miniszterelnök, Nina Lagergren, Raoul Wallenberg féltestvére, a Moszkvában 10 évre bebörtönzött, de már szabadon élő volt üzletember, Mihail Hodorkovszkij vagy Yoko Ono, John Lennon özvegye.

A díjat odaítélő bizottság tagja Henry Kissinger béke Nobel-díjas egykori amerikai külügyminiszter, James Douglas-Hamilton, Avi Primor, Joachim Gauck német államfő és az idén tavasszal elhunyt Hans-Dietrich Genscher volt német külügyminiszter.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. május. 06. 20:00

Dorka maximum fokozaton készül az érettségire, mégis stresszel – kiégő tinédzsereket termel a magyar oktatás

Állandó fáradtság, ingerlékenység, alvási problémák, megváltozott evési szokások, koncentrációs nehézségek – sokak számára csenghetnek ismerősen a felsorolt tünetek, ugyanis a 10 és 19 év közötti magyar fiatalok közül minden ötödik küzd valamilyen mentális zavarral Magyarországon. Bár a „kamaszkori kiégés” egyelőre nem hivatalos diagnózis, a jelenség nagyon is valós, és egyre több fiatalt érint. Mi áll a háttérben, és mit tehetünk a megelőzésért?