Itthon hvg.hu 2016. november. 19. 10:48

Előkerült Farkas Flórián, és közölte: nem mond le

A Lungo Drom elnöke szerint alaptalanok a sajtóban megjelent vádak, az csak az ellenzék karaktergyilkossági kísérlete. Nem bujkált eddig, csak vidéken volt.

„Nincs mitől félnem, nem bujkálok. A munkám elsősorban a vidékhez és a képviselőkhöz köt, mert a cigányság nagyobbik része ott él. Másfelől nem akartam és nem is fogok asszisztálni ahhoz a lejárató hadjárathoz, amelyben egyébként az a legszomorúbb, hogy nemcsak személyemet, de az egész cigányügyet is befeketítik, lejáratják, miközben sok területen óriási eredményeink vannak” – jelentette ki Farkas a Magyar Időknek adott interjúban arra a kérdésre, hogy miért nem szólalt meg az ellene indult vizsgálatok bejelentése óta.

Farkas ellen az adóhatóság, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) is vizsgálatot indított többek között a Híd a munka világába program miatt. Farkas szerint ezek a támadások feltételezésekre alapultak. „Vannak vitás kérdések, de ezeket nem a sajtóban, hanem az erre irányuló vizsgálatokon lehet feltárni és rendezni. Törvénytisztelő állampolgárként pedig állok minden vizsgálat elé. Az OLAF esetében sem tettem másként.”

Szerinte egyébként a Híd a munka világába projekt azután romlott el, miután ő - ORÖ elnökként, összeférhetetlenség miatt – lemondott.

És, hogy fontolgatja-e a lemondását? „Nem tervezem, mert nincs okom rá. A méltatlan támadások nem tudnak maradandó éket verni a cigányság egyre erősebb önképviseletébe, abba, hogy saját érdekeinkért szervezetten, egységesen és tudatosan kiálljunk. Abban sem bizonytalanítanak el minket, hogy tisztán lássuk: a Fidesz kormány az, amelyik valóban segíti a romák felzárkózását, az előzőek csak ártottak. Az ellenzék hadjárata nem érte el a célját, a cigányság és a kormány egyaránt számíthat a továbbiakban is a munkámra.”

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.