Az amerikai nagykövet az ATV műsorában csak annyit mondott, mihamarabb bíróság elé akarják állítani Pharaont.
Colleen Bell, az Egyesült Államok Budapestre akkreditált nagykövete az ATV Szabad szemmel című műsorában kijelentette: semmilyen titkosszolgálati játszma nincs a Pharaon-ügy mögött.
Pharaon egy körözött személy és reményeink szerint lesz lehetőség arra, hogy az igazságszolgáltatás elé állítsuk
- jelentette ki Bell.
Mint arról korábbn mi is beszámoltunk, az arab befektető ellen 1991 óta folyamatosan érvényes nemzetközi elfogatóparancs van érvényben, mégis tartózkodási engedélyt kapott Magyarországon és közvetett módon ingatlanokat vásárolhatott. Október végén a miniszterelnök is beismerte a parlamentben, hogy már találkozott a "professzorral", és szerinte ez az ügy nem más, mint „egy amerikai titkosszolgálati játszma".
Colleen Bell ezzel kapcsolatban közölte, semmilyen titkosszolgálati játszma nincs Pharaon körözése mögött, de a nagykövet nem kívánta kommentálni a magyar hatóságok hozzáállását az ügyhöz, csak annyit mondott, hogy a nagykövetség rendvédelmi képviselői folyamatos kapcsolatban vannak a magyar hatóságokkal az ügyben.
Bell azt is elmondta, sok mindenről tárgyalnak a magyar kormányról, és a Népszabadság felfüggesztéséről is sokat beszéltek. Mint mondta, "nagyon őszinte" beszélgetéseket folytattak, és nagyon eltérő véleményeket hallott arról, hogy mi vezetett a lap felfüggesztéséhez.