Itthon hvg.hu 2016. november. 16. 17:10

Hosszú Katinkának van igaza vagy Gyárfás Tamásnak? Szavazzon!

Újabb forduló zajlott le ma a tavaly indult Hosszú–Gyárfás-csatában. Most ön is szavazhat, hogy kinek ad igazat.

Hosszú Katinka ismét elküldte Gyárfást Tamást, ezúttal keddi Facebook-posztjában egyenesen lemondásra szólította fel, azt állítva, hogy az úszószövetségi elnök el akarja hitetni az úszókkal, hogy a rendszerén kívül nincs élet, ezzel klubokat és versenyzőket tart sakkban, miközben az úszók megfelelő felkészülését nem biztosítja, és felháborítónak tartja, hogy a világ élvonalában lévő úszóknak amiatt kell aggódniuk, hogy milyen következményekkel jár, ha kinyitják a szájukat az úszóelnök ellen.

Erre az úszószövetség elnöke előbb terjedelmes írásos választ adott, majd feszülten válaszolt újságíróknak szerdai sajtótájékoztatóján, mintha nem lenne biztos benne, az ellene indított támadás valóban az úszónőtől és edzőjétől indul, vagy olyan erők is állnak mögötte, amelyek miatt már az állásáért aggódhat.

Bár az úszószövetség elnökét rendszeresen elsöprő többséggel választják újra a küldöttek, olvasóink most abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy anélkül szavazhatnak Gyárfás Tamásról, hogy tőle függne a szakmai pályafutásuk. Szavazzon, mit kellene lépniük az ügy szereplőinek!

--- voting control ---
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.