2016. november. 14. 15:23 hvg.hu Utolsó frissítés: 2016. november. 15. 11:41 Itthon

Vaskorlátokkal védik a kőpadokat a hajléktalanok ellen

Hajléktalanokat távol tartó vaskorlátokat szereltek fel egy frissen felújított tér utcabútoraira – adta hírül a 444.hu.

A lapnak egy olvasója küldött képeket, amelyeken jól látszik, hogy az egyébként sem túl hívogató, batár nagy kőpadokat a József körút és a Krúdy Gyula utca által határolt terecskén úgy osztották fel a vaskorlátok, hogy azokra még véletlenül sem lehet ledőlni.

A cikkre később reagált a VIII. kerületi önkormányzat is, amely közölte, hogy nem volt köze a felújításhoz, a tervezést és kivitelezést a főváros megbízásából a Főkert Nonprofit Zrt. végezte.

Közben az Index Urbanista blogja felidézte a terecske felújításának történetét: egy hajléktalan kezdte rendbe tenni az ottani szökőkutat, ez alapján merült fel az ötlet, hogy a térrel is kezdjenek valamit, került oda például egy hajléktalan-emlékmű. Így még kevésbé érthető a padokra tett vaskorlát:

Októberber eleje óta a Ferenciek tere aluljáróját zárják le éjszakánként, állagmegóvási céllal, és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) azt is kilátásba helyezte, hogy más föld alatti átkelőkkel is így tesznek majd. Később aztán úgy nyilatkoztak a szervezetnél, hogy erre a következő hónapokban nem kell számítani, és tagadták azt is, hogy a Ferenciek téri lezárás összefüggésben lenne a fővárosi hajléktalanrendelettel.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.