Itthon hvg.hu 2016. november. 10. 15:36

Végre ismét eredeti fényében tündökölhet a pécsi járda repedése

Addig vakarták az egyik pécsi belvárosi járdáról az oda pingált négyszínfestést, amíg le nem jött. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt szombati akciójának nyomait a jelek szerint nagyon gyorsan eltüntették. Maradt a szürke, repedt járda.

Szombaton rendőrök vitték be a kutyapárt vezetőjét és aktivistáit Pécsen azután, hogy színesre festettek egy rossz állapotban lévő járdaszakaszt a városban. Korábban Budapest több pontján is így dekoráltak ki szétrepedezett, esetenként balesetveszélyes járdarészeket. Az esetek nagy részében ez senkit sem zavart, de például az Örs vezér terén balhé lett belőle.

Akárcsak Pécsen. Ott az aktivisták beszámolója szerint szombaton egy "ritka kellemetlen alak” odament hozzájuk, kiabált velük és mindenkit lefotózott. Nem sokkal később rendőrök jelentek meg, akik előállították a járdadekorálókat. Később szabadon engedték őket. Úgy tudni, előállításuk miatt panasszal élnek majd.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság azt közölte az üggyel kapcsolatban, hogy rongálás miatt indítottak eljárást a nyolc magyar és egy amerikai állampolgár ellen, akik a pécsi Ferencesek utcájában az úttestet festették. Szakértőt is bevonnak a kárérték megállapítására.

A kutyapárt szerint ironikus, hogy pont annak a cégnek az embere jelentette fel őket, amelyiknek az lenne a feladata, hogy ne legyen repedezett a járda.

A pécsi bama.hu hírportál hétfőn írta meg, hogy a helyű városüzemeltetési cég, a Biokom Kft. emberei megpróbálták eltüntetni a festéket, és kiderült, hogy az összemázolt aszfaltburkolat megfelelő hígítóval könnyen megtisztítható.

A pecsistop.hu csütörtökön már olyan fotókat tett közzé egy Facebook-felhasználótól, amelyen a festéktől megtisztított járdaszakasz látható. A helyi lap úgy tudja: a helyszínre korábban még bűnügyi helyszínelők is kivonultak.

Facebook / Nagy Levente
Facebook / Nagy Levente

Csütörtök reggel biokomos munkatársak tüntették el a négyszínfestést, így mostantól megint nem csúfítja semmi az utca repedéseit – fogalmaznak a cikkben.

Hirdetés