Az Interpol és az amerikai hatóságok által körözött Pharaon hajója évek óta közelében sem járt az Adriai-tengernek.
A Magyar Narancs értesülései szerint Ghaith Pharaon híres luxusjachtja, az ellene kiadott Interpol-körözésben is szereplő Le Pharaon augusztus 4-én érkezett meg a spliti kikötőbe, pont azon a napon, amikor Mészáros Lőrinc Artemy nevű hajója is a horvát kikötőben tartózkodott.
A lap fotósa augusztus 2-án kapta lencse végre Mészárost és feleségét a hajó fedélzetén, augusztus 10-én pedig egy Hvar szigetén üzemelő kikötői kamera rögzítette, hogy Mészárosék a jachton tartózkodnak, vagyis a felcsúti polgármester szinte biztosan a hajón volt, amikor az Artemy lehorgonyzott a Le Pharaon közelében. Az éjszakát mindkét hajó utasai Splitben töltötték. A Magyar Narancs levélben kereste meg Mészárost, hogy találkozott-e személyesen Pharaon-nal, de nem kaptak választ.
A Magyar Narancs felvétele, ahogy Mészáros Lőrinc az Artmey fedélzetére lép:
Felső tízezer
A FleetMon nevű applikáció publikus adatbázisa szerint Pharaon hajója az elmúlt három évben az Adriai-tenger közelében sem járt. A szaúdi üzletember hajója az augusztus 4-ét követő napokban Velencében, Görögországban, majd állomáshelyén, Bejrútban tűnt fel.
A hvg.hu is megírta, hogy Pharaon jachtja éveken keresztül bukkan fel a nemzetközi felső tízezer hasonló járművei mellett: 2004-ben pedig a libanoni fővárosnál, Bejrútnál szaúdi királyi jachtok mellett parkolt, 2005-ben a görög partoknál a szaúdi Abdullah király egyik jachtja mellett. 2005 júniusa után a Le Pharaon a Khaleej Times kutatásai szerint a Seychelles-szigeteken volt látható, itt majdnem három hónapot töltött.
Nem találják
Pharaon ellen 1991 novemberében adtak ki elfogatóparancsot az amerikai hatóságok, a sikkasztással és csalással vádolt szaúdi bankárt az Interpol is körözi.
Ennek ellenére a magyar hatóságok mintha nem akarnának tudomást venni Pharaon magyarországi tartózkodásáról; Kontrát Károly belügyi államtitkár legújabb bejelentése szerint azonban azonnal elfogják, ha Magyarország területére lép, és kiderül, hogy azonos a körözött Pharaonnak.
Miközben Orbán Viktor nemrég a parlamentben arról beszélt, hogy személyesen is találkozott az üzletemberrel, és az is köztudott, hogy veje, Tiborcz István többször üzletelt Pharaonnal: egy alkalommal például ügyvédjével a Gresham-palota teraszán, erről fotó is született a Magyar Narancs hasábjain. Ugyanakkor Pharaon és partnerei több kastélyt is megszereztek Magyarországon, többek között a fővárosi, József nádor téri volt Postabank-székházat is.
Arról nem is beszélve, hogy Pharaon 2015-ben vásárolt egy budai villát a Czinege utcában, Orbán szomszédságában.
Magyar üzletei miatt bukhat a 25 éve keresett Pharaon?
Jachtjával háborítatlanul szeli a tengereket, bár elvileg a fél világ üldözi már 25 éve. Nálunk üzletel, de azt állítják, az nem ő. Ha mégis, akkor majd elfogják. Nem könnyű követni Ghaith Pharaon sztoriját, eddig mindig bottal ütötték a nyomát, de azt ígérjük, elkapjuk, ha felbukkan.