Kontrát Károly azt mondta, nincs is ilyen nevű személy az országban, és nem is vásárolt ingatlant.
Amennyiben Ghaith Pharaon azonos azzal a személlyel, aki az amerikai hatóságok körözési listáján szerepel, és Magyarország területére lép, azonnal elfogják – jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Időknek, miután az ellenzék az elmúlt napokban össztüzet zúdított a kormányra a szaúdi üzletember személyével összefüggésben.
A lap szerdai számában Kontrát Károly leszögezte: a magyar hatóságok információi szerint Ghaith Pharaon nevű személy nem tartózkodik Magyarországon, nem él itt életvitelszerűen, és nem vásárolt ingatlant.
Mint korábban megírtuk, egy Ghaith Pharaon, az Egyesült Államokban körözött szaúdi üzletemberhez köthető cég szerezte meg az Orbán Viktor miniszterelnök tőszomszédságában lévő telket a Cinege utca 4-ben. Pharaon az utóbbi években több zsíros üzletben is érdekelt volt Magyarországon.
Az államtitkár a lapnak hangsúlyozta azt is: amennyiben a körözött azonos Pharaonnal, és ezt az amerikai hatóságok megerősítik, természetesen azonnal elfogják, amint Magyarország területére lép. Leszögezte azt is, hogy az üzletember nem vásárolt letelepedési kötvényt, hanem vízumot igényelt. Vízumkérelmét a schengeni rendszerben feltüntették, ellene egyetlen európai tagország sem emelt kifogást – tette hozzá.
Az újság felidézi, hogy Ghaith Pharaonnak Grúziától Pakisztánig vannak érdekeltségei, és annak ellenére, hogy az Egyesült Államok körözi, a Pentagon 2008-ban 120 millió dolláros megállapodást kötött az egyik pakisztáni érdekeltségével az afganisztáni amerikai támaszpontok üzemanyag-ellátására.
A kormány tudta, hogy körözik, mégis vízumot adott neki, és üzletelt vele
A hvg.hu megszerezte a Ghaith Pharaon szaúdi milliárdos ellen jelenleg is érvényben lévő körözési dokumentumokat, amelyekről a kormány is tud. Ezek alapján el kellene fogni az üzletembert, de ő nagy üzleteket csinál itt - még a kormánnyal is -, arról nem beszélve, hogy a miniszterelnök szomszédságában szerzett villát.