Itthon hvg.hu 2016. október. 22. 14:30

Kellemetlen: nem sikerült időre befejezni az 56-os emlékvillamost, később indult

Nem indult el szombat reggel az 1956-os forradalom emlékére tervezett villamosjárat. Nem sikerült befejezni ugyanis azt a dekorációt, amit a honvédelmi tárca elképzelt a járműveknek – írja a VS.hu.

A BKK pénteken is beharangozta, hogy szombattól egészen november 4-ig jár az 1956-os emlékvillamos Budapesten, meghatározott vonalakon és időszakokban.

A VS.hu úgy tudja: az 1956-os számú szerelvény nem lett készen időben, nem tudták befejezni a dekorálását. A megrendelő Honvédelmi Minisztérium ünnepi külsőt képzelt el ugyanis a kocsiknak, ezüstben kell pompázniuk, bár 1956-ban is sárgák voltak már.

Szombat reggel 10-kor kellett volna felvennie az utasokat az UV-szerelvénynek, hogy Budán, majd vasárnaptól, október 23-tól egészen november 4-ig a 6-os vonalán emlékeztessenek a 60. évfordulóra, de csúszik az indulás, állítólag kommunikációs hiba miatt.

Lehet, szombat este már elindulhat az 1956-os villamos, de a lap szerint az sem kizárt, hogy csak vasárnapra készül el. Végül az első verzió jött be, szombaton kora este már megjelentek az első fotók a forradalmi villamosról.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.