Itthon hvg.hu 2016. október. 14. 06:45

Uzsorázás: Rétvári Bence dicsérte a rendőrségi statisztikát a Magyar Időkben

Visszaszorulóban van Magyarországon az uzsorázás a legfrissebb hivatalos adatok szerint – ez olvasható a Magyar Idők pénteki számában. A KDNP alelnöke látványos változásról beszélt.

Az Országos Rendőr-főkapitányság szerint az elmúlt években egyre kevesebbszer kellett nyomozni tisztességtelen kölcsönzés miatt. 2012-ben még 378 uzsoraügyet zártak le országszerte, 2013-ban pedig 320-at. Egy évvel később 125-re csökkent az esetek száma, majd a mérséklődés folytatódott. Tavaly 87 ügyet rögzítettek, idén azonban ennél is alacsonyabbra süllyedhet az esetszám: az idei féléves statisztika mindössze tizenegy, már befejezett ügyről árulkodik – írja a lap.

A kormányzati lépések elérték céljukat, ennek bizonyítéka, hogy a korábbiak töredékére esett az uzsoraügyek száma. A változás látványos – kommentálta a KDNP alelnöke. Rétvári Bence úgy fogalmazott: az uzsorázás a szegényebb, kiszolgáltatott rétegeket fenyegető egyik legveszélyesebb társadalmi-bűnügyi jelenség, visszaszorítása pedig csak összetett intézkedésekkel lehetséges.

A politikus úgy véli: a büntető törvénykönyv 2011-es módosítását követő években a korábbiaknál több elkövető került rács mögé. A lebukás valós lehetősége pedig sokakat elrettenthetett szerinte, így az elfogott uzsorások egy részének helyére nem léptek újabb elkövetők.

A Magyar Idők cikkében csak Rétvári Bence szólal meg a témával kapcsolatban. Nincs benne az sem, hogy a felderített esetek számának növekedése mellett valószínűleg továbbra is vannak olyan megfélemlített áldozatok, akik nem mernek segítséget kérni a hatóságoktól, így nem tudni, milyen arányban maradhatnak rejtve esetek a rendőrség elől.

 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.