Rogán Antal feleségét okolják a Fideszben a miniszter bicskanyitogatóan rongyrázó életviteléért. A párttársai urizálását korábban is helytelenítő Kövér László házelnök a hvg.hu-nak azt mondta: az nem kérdés, hogy a helikopterezést Rogán megengedhette magának, de a pártnak kárt okozhatott vele.
Kevesen osztják a Fideszben Kósa Lajos frakcióvezető időközben szállóigévé vált magyarázatát, aki hétfőn, egy Rogán Antal propagandaminiszter helikopterezését firtató újságírói kérdésre azt mondta: az ügy a politikus magánszférájába tartozik.
Bár a kamerák előtt – szokás szerint – egyetlen kormánypárti képviselő sem minősítette, pláne negatívan a helikopterezést, a hvg.hu-nak a háttérben nyilatkozó fideszesek és KDNP-sek közül többen még most, két héttel a történtek után is feldúlva beszéltek a szerintük bicskanyitogató repkedésről, illetve arról, hogy az mennyire negatívan hat Fidesz és kormány megítélésére. Hiába állított maga mellé szerintük ugyanis a kormány a kvótaüggyel hárommillió, vagyis a törzsszavazóinál egymillióval több szavazót, az ilyenek, amikor egy miniszter 24 óra alatt egy nyugdíjas éves nyugdíját elhelikopterezi, nemcsak az újonnan megszólítottakat taszítják el a párttól, de a legrégebbi, leghűségesebb választóit is.
A következmények nélküli párt
Ugyanezt a problémát, vagyis a párt egyes, befolyásos politikusainak közvéleményt irritáló életmódját egyébként – ahogy arról beszámoltunk – néhány fideszes nem is olyan régen, a kormánypártok évadnyitó frakcióülésén a miniszterelnöknek is felvetette. Orbán Viktor válaszában jogosnak nevezte ugyan az aggályt, de összességében nem tulajdonított neki nagy jelentőséget, mondván, lehet, hogy a Fidesz egyeseknél elveszti az erős érzelmi kötődést, de attól még a pártra fognak szavazni.
A mostani ügyben másokat az háborított fel, hogy az egésznek – ismét csak fideszes szokás szerint – a pártban nem lett semmilyen következménye, pedig Rogán a Fidesznek égetően fontos kvótanépszavazás hétvégéjén repkedett és mulatozott a lagziban. Akkor, amikor rajta kívül mindenki az utolsó erőbedobásával kampányolt és mozgósított. A történtekkel kapcsolatban ráadásul hazugságspirálba is keveredett a miniszter, most hétfőn pedig, amikor a hibáját elismerő felszólalásával javíthatott volna a helyzetén, a feleségére tolta az egészet.
Keresd a nőt!
Több képviselő véleménye szerint a kutya egyébként itt, Rogán Antal feleségénél van elásva. „A Tóni nem ilyen gyerek volt, majd 20 éve ismerem. Az első házassága idején érdekes módon nem járt félmilliós Vuitton-táskával, nem lakott luxuslakóparkban, nem celebeskedett bulvárlapokban, és nem helikopterezgetett” – érzékeltette például egy Rogánnal régebben jó kapcsolatot ápoló fideszes, hogy a miniszter szerinte nem önszántából alakította ki mostani, a párton belül is sokakat megbotránkoztató életvitelét, hanem felesége, Cecília változtatta meg. Egy másik frakciótársa szerint a politikus sok minden másban is megváltozott, mióta újraházasodott (Rogán 2007-ben vette el a mostani feleségét, már a Bazilikában tartott esküvőjük sem nélkülözte a fényűzést), az életmódja mellett a viselkedése és az emberi kapcsolatai is megváltoztak „mióta nem ő hordja otthon a nadrágot”.
A fiatalabb korában – különösen a magánéletében – visszahúzódó Rogánra szerintük egyértelműen rossz hatással van az is, hogy Cecília nagyon élénk kapcsolatot ápol hazai celebvilág elitjével. A miniszter pedig egy csomó olyan helyzetbe keveredik emiatt – az elhíresült „kakilós” vallomást említették többen, de a nyírségi helikopteres lagzit is idesorolták –, ami egy bulvárszereplőtől szerintük belefér, de egy politikustól nem, akár polgármester az illető, akár frakcióvezető, akár miniszter (ahogyan Rogán volt 2010 óta ebben a sorrendben).
Rogán Cecília egyébként közismerten kiváló barátságban van Sarka Katával, a tévés Hajdú Péter (válófélben lévő) feleségével, sőt idén nyáron közös vállalkozást is indítottak. De jó barátok az Andy Vajna tulajdonába kerülő TV2 hírigazgatójává kinevezett egykori bulvárkönyv- és újságíróval, Kökény-Szalai Viviennel, illetve az életvitele miatt szintén gyakran bírált Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó volt feleségével, Kaminsky Fannival is.
Kövér szerint árthatott a Fidesznek Rogán
Mivel a Fidesz vezetésében Kövér László házelnök, a párt országos választmányának elnöke az, aki az elnökségi üléseken, illetve néhányszor a nyilvánosság előtt is ki merte fejezni rosszallását a párt egyes politikusainak életmódja miatt, hétfőn őt is megkérdeztük, mit szól Rogán Antal helikopterezéséhez. A házelnök először elzárkózott a kommentártól, mondván ismerhetjük a véleményét a hasonló ügyekben. Később mégis hozzátette: más dolog, hogy valaki a miniszteri fizetéséből vagy családi jövedelméből megengedhet-e magának ilyesmit (szerinte meg), és más dolog, hogy ezzel az illető esetleg kárt okoz a pártjának. A következményekkel szerinte mindenesetre az érintettnek kell elszámolnia.
Egy fotó, ami beszédesebb minden önéletrajznál - Ki lett a TV2 új hírigazgatója?
Szalai Vivien, az Andy Vajna-féle TV2 frissen kinevezett hírigazgatója együtt fotózkodik Rogán Cecíliával és Kaminsky Fannival, Orbán Viktor honlapjának szerkesztőjével, Habony Árpád volt feleségével. A fényképet Kaminsky nyilvános Facebook-oldalán találtuk.
Kövér nyíltan legutóbb 2014 decemberében, a Fidesz elhíresült „urizálós vitájában” nyilvánult meg párttársai közvéleményt felháborító vagyonáról és életmódjáról. A pártban korábban elképzelhetetlennek számító, nyilvánosság előtti beszóláshullámot Pokorni Zoltán akkori alelnök indította el azzal, hogy azt mondta: a Fidesz durva népszerűség-csökkenése miatt már nem fér bele egyes kormánypárti politikusok urizáló életvitele. Kövér Pokornit megvédve pár nap múlva úgy fogalmazott: „A Fidesszel szimpatizáló értelmiségiek és nem értelmiségiek, aktivisták, szimpatizánsok úgy gondolják, hogy valami kezd megbicsaklani a Fidesz tartásában, önazonosságában. Ezt a problémát fel kell ismeri és kezelnünk kell. (…) Én elhiszem, hogy ők tisztességesen gazdagodtak meg, de attól még, hogy nem követtek el semmit, a közvéleménynek még lehet, hogy nem tetszik az, amit képviselnek."
Az urizálás miatti feszültség a nagyobbik kormánypártban ezután csak átmenetileg ült el: tavaly áprilisban, a zsinórban harmadik elbukott időközi országgyűlési választás után ismét óriási morgolódás volt a frakcióban. Egy képviselő akkor így foglalta össze a belső indulatokat: „Hiába mantrázunk a keményen dolgozó kisemberről, ha közben mindig előkerül egy-egy vagyonbevallásból kifelejtett szoba, garázs vagy luxusház”, egy másik pedig arra intett, hogy „Vissza kell venni az arcokból, meg a Guccikból, különben nemcsak a kétharmadnak lőttek, hanem a 2018-as győzelemnek is”.